Nol.hu: a terrorizmussal vádolt Budaházy felesége Morvainak dolgozik
Morvai Krisztina asszisztensként foglalkoztatja Budaházy György feleségét – írja a NOL.hu.
Morvai Krisztina asszisztensként foglalkoztatja Budaházy György feleségét – írja a NOL.hu.
Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Gaudi-Nagy Tamással szemben felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértése és garázdaság bűntette miatt.
Lázár János pénteken azzal támadta meg Székely László ombudsmant, hogy a józsefvárosi önkormányzatot a tűcsereprogram kinyírása miatti elmarasztaló jelentését a TASZ jogvédő szervezettel egyeztetve hozta nyilvánosságra. A TASZ szerint ez egyszerűen nem igaz, mert az ügyben bizonyítékként bemutatott levelezésrésztelek nem tőle származnak, hanem az ombudsmani hivatal két munkatársa között zajlottak.
A Népszabadság forrásai szerint Simicska Lajos azért tűnt fel hosszú évek után először egy nyilvános eseményen, mert meg akarja mutatni, hogy ő nem egy közpénzeket kitalicskázó fantomoligarcha.
Türelmetlenül várja a miniszterelnök, hogy véget érjen a választási év, és az önkormányzati voksolás után nekifuthasson a kormánya több terület további átalakításának. Forrásaink szerint a tettvágytól duzzadó miniszterelnök még azzal is számol, hogy a változtatások okozta érdeksérelmek népszerűségvesztéssel járhatnak, ezért stábja már azon dolgozik, hogyan lehet ennek hatásait kivédeni. Ennek hatásait médiafronton már látni.
A magyar jogban nincs átfogó szabályozás az ingatlanok értékének meghatározására, a Kúria ezért egységes szempontrendszert akar létrehozni.
Kigyulladt egy dízelmozdony Bicskén, senki nem sérült meg, de jelenleg áll a vasúti közlekedés.
Newcastle-i időseket fosztott ki egy harmincas magyar pár Angliában. A férfit 4 évre, a nőt 32 hónapra ítélte egy bíróság. Magyarországon ugyanezért már büntették őket, és Kanadából is idősek "trükkös" kirablása miatt toloncolták ki a párost. Az angol bíró "gyalázatos és sokkoló bűncselekménynek" nevezte az idős emberek kifosztását. A párnak állítólag van egy fia Magyarországon.
Devecser és Tüskevár között meghibásodtak a sorompók, ezért a vonatok a vasút átjáróknál csak csigatempóban haladhatnak.
A klímaváltozás ellen tüntettek a People's Climate March budapesti rendezvényének résztvevői. A Kossuth Lajos téri beszédek után a főként fiatal tüntetők az Oktogonra vonultak.
Juhász Péter V. kerületi polgármesterjelölt vasárnap nyílt levelet írt a miniszterelnöknek. A levélben az V. kerületi gyanús ügyeket a Hagyó- , a Zuschlag-, a Simon- és a Hunvald-ügyekhez hasonlítja, és azt kérdezi Orbántól, vajon az egész pártra jellemző-e ez a mentalitás. A Fidesz úgy reagált: az említett személyek pártjával a Juhászt jelölő politikai oldal fonódik össze.
Látszólag konszolidált brit asszony ment neki egy másiknak a birminghani bevásárlóutcán a napokban. A nézeteltérés azért alakult ki, mert a megtámadott nő megkérte az agresszívat, hogy álljon kicsit odébb, mivel hogy nem fér el a kocsijával. A másik nő később rajta ütött azon, aki szólt neki, ezt rögzítette ez a gyomorszorító videó.
16 gépjármű, köztük toronyfegyverrel felszerelt HMMWV harcjárművek, Mercedes terepjárók, pótkocsis RÁBA tehergépjárművek és Mercedes katonai mentő halad majd a katonai konvojban. Az egyik hajnali 2 óra, a másik este 9 körül indul útnak Szolnokról, és egészen Újdörögdig megy.