Rezesova azt kéri, kerülhessen át szlovák börtönbe
 

Rezesova azt kéri, kerülhessen át szlovák börtönbe

Kezdeményezni fogja áthelyezését szlovák börtönbe Eva Rezesova, akit csütörtökön ítéltek 9 év szabadságvesztésre. Ehhez két jóváhagyást kell megszereznie: egyrészt Magyarországét, amit az illetékes Igazságügyi Minisztérium attól tesz függővé, hogy „szolgálja-e beilleszkedését a társadalomba”. Másrészt a szlovákoknak kell bólintaniuk, ami borítékolható, hisz a szlovák konzul személyesen ülte végig a tárgyalásokat. Megkérdeztük, milyen más szlovák állampolgárok ügyét tartotta ennyire fontosnak, de elhajtott bennünket.


Nincs napirenden Suchman Tamás ügye Marcaliban
 

Nincs napirenden Suchman Tamás ügye Marcaliban

Az MSZP marcali szervezete összehívott ugyan péntekre egy taggyűlést, de azt még a piacon történt incidens előtt tették, és a meghívó napirendjén személyi kérdések nem szerepeltek, az önkormányzati választásokra való felkészülésről beszéltek volna.

MTI MTI


Megint felújít egy pár villamost a BKV
 

Megint felújít egy pár villamost a BKV

A villamosokba a felújítás során olyan rendszert telepítenek, amely visszatáplálja a fékezéskor felszabaduló energiát, az ajtók egyedi nyitásúak lesznek, korszerűsítik a vezetőfülkét, az utastér világosabb színeket, új üléseket kap, az utastájékoztató elemek pedig az új arculatba illeszkednek.

MTI MTI

VIII. kerületi moziban verekedő férfit keresnek
 

VIII. kerületi moziban verekedő férfit keresnek

Keresi a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint július 13-án este hét óra körül egy VIII. kerületi plázának a mozijában megvert valakit, aki könnyű sérülést szenvedett. A férfiról fotót közölt a rendőrség.

hvg.hu hvg.hu

Megvádolták az SZDSZ volt elnökét - hónapokkal később szűnt meg az eljárás
 

Megvádolták az SZDSZ volt elnökét - hónapokkal később szűnt meg az eljárás

Sikkasztással vádolta a rendőrség Retkes Attilát - értesült 2014 őszén az M1 Híradója. Az SZDSZ volt elnöke a gyanú szerint 2010 áprilisában azzal az indokkal vett fel a pártkasszából több mint négymillió forintot, hogy azt az SZDSZ Operatív Testületének döntése alapján egy krízishelyzetben lévő gyermekekkel foglalkozó alapítványnak adja, a rendőrök szerint azonban a támogatási szerződés valótlan tartalmú, az alapítvány nem létezik. Retkes szabadlábon védekezett. Frissítés: 2020. októberében Retkes Attila azt igazolta lapunknak, hogy az eljárást 2015-ben megszűntették, ellene nem emeltek vádat.

MTI MTI


Operatív törzset állítottak fel Győr közelében
 

Operatív törzset állítottak fel Győr közelében

Mezőörsön a település focipályája mellett mintegy négyszáz méter hosszan magasítják földdel az árvízvédelmi töltést. A főutca három lakóházát ötvenméteres szakaszon, négyszáz homokzsákkal védik a víztől harminc emberrel. A vízfolyáshoz közeli M1-es autópályát nem veszélyezteti az áradás.

MTI MTI

A magyar rendőr inkább Londonban mosogat, mint itthon szolgál
 

A magyar rendőr inkább Londonban mosogat, mint itthon szolgál

Mind több rendőr szerel le azért, hogy külföldre mehessen dolgozni. Egy volt budapesti egyenruhás például objektumőrként dolgozott, most Londonban konyhai kisegítő, csakúgy, mint egy vidéki kapitányság századosa. Egy kollégájuk alosztályvezetőként szerelt le, majd Münchenben kezdett új életet, egy kertészet kiszállítójaként. A szakszervezet szerint a tervezett életpálya-modellt csak úgy lehet majd bevezetni, ha rendezik a fizetéseket is. Évente mintegy ezer rendőr szerel le nyugdíj előtt.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Fénymásolt íven gyűjtöttek aláírást egy baloldali jelöltnek
 

Fénymásolt íven gyűjtöttek aláírást egy baloldali jelöltnek

Érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Fővárosi Választási Bizottság pénteken Körös Péternek, a XVIII. kerület képviselőjelöltjének a fellebbezését. A helyi választási bizottság egy fénymásolt ajánlóív miatt marasztalta el első fokon az MSZP-DK-Együtt-PM-MLP-Szociáldemokraták jelöltjét.

MTI MTI