Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Sporteredményei mellett egy fotósorozat miatt is sokaknak ismerős lehet Szabó Tünde, aki Simicskó Istvánt váltja a sportállamtitkári poszton. Az egykori válogatott úszó, hátúszásban ezüstérmes olimpikon 2003 márciusában a Playboy címlapján szerepelt.
„Amikor az olimpiai ezüstöt nyerte, nem is tudtuk, milyen szép” – írták a férfimagazin akkori címlapján. Szabó Tünde melleit csak egy átlátszó lepel takarta.
Egy korábbi interjúban Szabó Tünde úgy nyilatkozott: felhívta a Playboy akkori főszerkesztője, ő pedig egy nap gondolkodási időt kért. Másnap igent mondott. Az élete olyan korszakát élte, amelybe ez a fotózás belefért – fogalmazott.
Akkor volt 11 éve, hogy befejezte a pályafutását. Ha korábban kérik fel, biztosan nemet mond, de 2003-ban már nem érezte kellemetlennek, hogy megjelent róla több erotikusnak mondható felvétel. Sőt, megtiszteltetésnek érezte, hogy ennek a nívós, elegáns újságnak ő lehet a címlapján - mondta annak idején.
Barcelonától az úszószövetségig
Az 1974-ben született Szabó Tünde 1982-től 1992-ig a Nyíregyházi Vasutas SC versenyzője volt. 1988-ban 50, 100 és 200 méter hátúszásban, 1990-ben 50 méter hátúszásban országos ifjúsági bajnok volt. 1988-ban és 1989-ben az ifjúsági Európa-bajnokságon 100 és 200 méter hátúszásban második Egerszegi Krisztina mögött.
1989-től felnőtt válogatott úszó. Az 1991-es perthi világbajnokságon 100 méter hátúszásban ezüstérmes.
Az 1991-es athéni Európa-bajnokságon 100 és 200 méter hátúszásban második. Az 1992-es barcelonai olimpián 100 méter hátúszásban második, 200 méter hátúszásban hatodik helyezést ért el. Vesegyulladás miatt az olimpia után abbahagyta a versenysportot.
2004-ben az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának tanácsadója lett. 2006-tól a budapesti Főpolgármesteri Hivatal sport ügyosztályának munkatársa. 2011-től 2015-ig a Magyar Úszó Szövetség főtitkáraként dolgozott, 2015-től általános alelnök lett.
Házas, három gyermeke van, férje sebész, onkológus főorvos.
Szabó Tünde 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjét, az idén pedig Magyar Arany Érdemkeresztet.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.