Nébih: Vigyázat, pocokveszély!
 

Nébih: Vigyázat, pocokveszély!

Egyre több a mezei pocok, a növényvédelmi hatóság szakemberei szerint az utóbbi évek egyik legjelentősebb szaporodásával áll szemben az ország. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságágának tájékoztatása szerint a pocokinvázió miatt Baranya, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyéből jelentettek tetemes károkat, egyebek mellett az őszi kalászos, árpa és búza, a lucerna, a borsó, valamint a repce kultúrákban.

MTI MTI

Megöltek egy férfit Lovasberényben
 

Megöltek egy férfit Lovasberényben

Késsel támadt két ismerősére hétfőn egy 39 éves székesfehérvári férfi. Egyik áldozata életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

MTI MTI

Elhallgatta az MTI a DK Lázárról szóló infóit
 

Elhallgatta az MTI a DK Lázárról szóló infóit

A Demokratikus Koalíció kedden délben sajtótájékoztatót tartott, amelyen újabb, saját forrásból származó részleteket osztottak meg Lázár János londoni útjáról. Az MTI tudósítója elment a sajtóeseményre, aztán nem írt róla semmit.

hvg.hu hvg.hu



A héten kiderül, mennyivel gazdagodtak a magyar képviselők
 

A héten kiderül, mennyivel gazdagodtak a magyar képviselők

Legkésőbb csütörtökön kell leadniuk vagyonnyilatkozatukat az új parlament tagjainak. Az országgyűlési törvény kimondja, hogy a képviselőknek a megbízatásukat, azaz az alakuló ülés utáni harminc napon belül, majd azután minden évben január 31-ig kell vagyonnyilatkozatot tenniük.

MTI MTI


A Citadella fogságába esett több budapesti rádió
 

A Citadella fogságába esett több budapesti rádió

Birtokvita miatt nem tud hozzáférni több budapesti rádió a Citadellán lévő adóberendezésükhöz, pedig szükség lenne rá, mert baj van az adásukkal. Az Index a Tilos Rádió facebookos bejegyzését idézi ezzel kapcsolatban.

hvg.hu hvg.hu


Simicska Lajos nevet váltott a DK szerint
 

Simicska Lajos nevet váltott a DK szerint

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Simicska Lajos maradt a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon, hiszen Seszták Miklós miniszterjelölt az ő meghosszabbított keze – mondta Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja, miután a testület kinevezése előtt meghallgatta a miniszterjelöltet.

MTI MTI


A leghatározottabban cáfol az Origo
 

A leghatározottabban cáfol az Origo

Sem politikai ok, sem másféle nyomásgyakorlás nem húzódik meg Sáling Gergő origós főszerkesztő kirúgása mögött – közölte az Origo Zrt.

hvg.hu hvg.hu