Fazekas már meg is kezdte a Debrecenbe költözés előkészületeit
A földművelésügyi miniszter szerint nagyon helyes, hogy Debrecenbe költöztetné a tárcáját Orbán Viktor.
A földművelésügyi miniszter szerint nagyon helyes, hogy Debrecenbe költöztetné a tárcáját Orbán Viktor.
Kumin Ferenc nemzetközi kommunikátor távozik a Miniszterelnökségtől, és nem kap más pozíciót a kormányban. A hvg.hu értesülése szerint New York-i főkonzuli pozíciót ajánlottak neki. Kumin a Facebookon azt írta, egyelőre változatlanul az a dolga, hogy a külföldi médiában megjelenő magyar hírekkel foglalkozzon, tehát "most marad a kaptafánál".
Cseh kamion vitte Kínából a hamis márkajelzésű zoknitömeget Csehország irányába. Vámosszabadiban elcsípték a szállítmányt. A szállítmány 233 millió forintot ér.
Tarlós István főpolgármester utasítására a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) közszolgáltató cégei igyekeznek enyhíteni a fővárosiak hőségérzetén – közölte a társaság kedden.
Akár már az őszi önkormányzati választások előtt államosíthatják a főváros tulajdonába tartozó közműszolgálató cégeket, kivéve a Főkertet – értesült a VS.
Élelemért tört be a pünkösdi ünnepek alatt két férfi egy miskolci óvodába – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Totálisan átalakítja államtitkársági rendszerét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Hoffmann Rózsa utódja Czunyiné Bertalan Judit lesz, Hoppál Péteré felel majd a kultúráért, államtitkárságot kap Rétvári Bence is – jelentette be Balog Zoltán miniszter. Azt viszont nem hozta nyilvánosságra, ki felel majd a felsőoktatásért, csak annyit lehet tudni az illetőről, hogy nagyvállalattól érkezik.
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter bemutatta államtitkárjelöltjeit, valamint közölte, hogy Szijjártó Péter lesz a helyettese.
A gyömrői Gyenes Levente adjon magyarázatot szexfotóira, vagy pedig távozzon a közéletből – követeli a Fidesz és egy helyi szervezet. Ha nem tesz semmit, bizalmi szavazást indítanak ellene.
Lázár János ellen tüntettek a Kossuth téren hétfő este civil szervezetek és magánemberek. A szabad sajtó mellett, illetve az intézményesült korrupció ellen kiálló mintegy ezer tüntető később a Magyar Telekom székházához vonult. "A mi szomorúságunk is nyom annyit a latban, mint a miniszter úr szomorúsága" – mondta az egyik vezérszónok, aki később élőben, a színpadon mondta le telekomos előfizetését. A tömeg többféle rigmust is skandált, például "Orbán Viktor, tűnj el" a We Will Rock You ritmusára, valamint: "Nem kell Orbán, nem kell Lázár, szabad népnek nem kell császár". A tüntetés másik szónoka azt mondta: "Nincs olyan, hogy ülünk a bokorban, és egyszer csak majd vége lesz a viharnak. Titeket is el fog mosni!".
Többen súlyosan megsérültek, amikor egy személyautó fának csapódott Csopaknál. Egy embert a mentők, négyet a tűzoltók emeltek ki a roncsból.
Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselő veszi át az energiaügyi államtitkárságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) - közölte a Napi Gazdaság több, egymástól független, de meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság elnöke szerint a reklámadót a két országos kertévé "egészségügyi termékadójának" tekinti. Azt is elmondta, hogy július 4-én ülésezik utoljára a parlament a nyári ülésszakban.
Kiterjesztette a hőség miatti figyelmeztetést három dunántúli megyére is a meteorológiai szolgálat kedd reggel.
Fideszes-MSZP-s összefogásban lobbiznak helyi képviselők azért, hogy ne csak Debrecen és Székesfehérvár, hanem a borsodi megyeszékhely is otthont adhasson egy fontos intézménynek – írta a helyi hírlap. Az újság fórumán a Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának neve merült fel.
Megszokta az őt érő támadásokat a nemrégiben egy színházi fesztiválon buzilobbit emlegető Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, aki most a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, az azonos neműek szerelmét propagáló alkotásokat nem kell közpénzből támogatni.
Lefotózta a Blikk egyik olvasója, ahogy Habsburg György, az utolsó magyar trónörökös Habsburg Ottó fia a budaörsi McDonald's-ban vásárol három gyermekével.
Tizenéves gyerekek részvételével rendeznek ketrecharcot fejvédő nélkül, felnőtt szabályok szerint – állítja a Blikk, amely szerint a legutóbbi versenyen három gyerekhez is mentőt kellett hívni. Növényi Norbert, az MMA Országos Küzdősport Szövetség elnöke szerint a gyerekek harcát azonnal be kell tiltani.
Újabb üteme kezdődik ma az 1-es villamosvonal felújításának, emiatt a pótlóbuszok közlekedése is megváltozik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Mi került Lázár János londoni kétéjszakás szállásdíjában 920 ezer forintba? Eddig sem volt világos, de még kevésbé értjük, miután megkerestük azt a négycsillagos hotelt, ahol a fideszes politikus másodmagával állítólag megszállt. Inkognitóban ajánlatot kértünk két „fontos üzletembernek”, de alig a harmadáért megkaptunk mindent – duplaágyas különszobát, ellátást fitnesszel és uszodával –, mint amennyit közpénzből az út idején kifizettek. Pedig direkt szóltunk, hogy nagyon kényeztessék a vendégeket. Cikkünk megjelenése után befutott a londoni ajánlat az "extrákról" is.