Lefoglaltuk Lázár állítólagos londoni szállását – harmadáron

Mi került Lázár János londoni kétéjszakás szállásdíjában 920 ezer forintba? Eddig sem volt világos, de még kevésbé értjük, miután megkerestük azt a négycsillagos hotelt, ahol a fideszes politikus másodmagával állítólag megszállt. Inkognitóban ajánlatot kértünk két „fontos üzletembernek”, de alig a harmadáért megkaptunk mindent – duplaágyas különszobát, ellátást fitnesszel és uszodával –, mint amennyit közpénzből az út idején kifizettek. Pedig direkt szóltunk, hogy nagyon kényeztessék a vendégeket. Cikkünk megjelenése után befutott a londoni ajánlat az "extrákról" is.


Orbán új minisztereit ma először lehet faggatni

Az Országgyűlés a Fidesz javaslatára mai ülésén szavazhat az önkormányzati választási rendszer átalakításáról, amelynek révén a kerületi polgármesterek adnák a Fővárosi Közgyűlés többségét. A képviselők emellett ma kérdezhetik először a harmadik Orbán-kormány tagjait.

MTI

Romagyilkosságok: egy szálon tovább nyomoznak

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) augusztus 16-ig meghosszabbította az eljárást a romák elleni gyilkosságsorozat kapcsán indult katonai nyomozásban – közölte a Magyar Hírlap Nagy Andreára, a főügyészség szóvivőjére hivatkozva.

MTI





Bakuban építenek hasonlót - Mi készül a Városligetben?

Hiába változik a Liget Projekt tartalma, a városligeti Új múzeumi negyed koncepciója a mérvadó várostervező, urbanista műhelyek szerint teljesen elhibázott, végrehajtása jogsértő, a jövő múzeumáról szóló diskurzusokra nem reflektál - és megszületését jóformán csak politikai okok indokolják. A megaprojektnek épp a következő választási kampányban kellene elkészülnie.

Patyi Máté

1,3 milliárdból épül gát Visegrádnál

Több mint 1,3 milliárdos beruházás keretében gátrendszert építenek Visegrádon, a Duna mentén - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t hétfőn, a projektnyitót követően.

MTI

Eltűnt a Dunában egy férfi Vácnál

Eltűnt egy 25 éves férfi a Dunában Vácnál, a Szúnyog-szigetnél (Égető-szigetnél), a tűzoltók keresik - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő késő délután az MTI-vel.

MTI



"Ki az a Lázár János?"- ismét tüntetnek az Origo főszerkesztőjének kirúgása ellen

Mintegy ezren gyűltek össze hétfőn este 6 órára a Kossuth térhez az Origo főszerkesztőjének kirúgása miatt. A tüntetők a reklámadó ellen is tiltakoznak, valamint a civil szervezetek és a sajtószabadság mellett állnak ki. A beszédek után a résztvevők Budára vonultak a Magyar Telekom székházához, ahol a szónok a Magyar Telekomhoz hasonló, a kormánnyal együttműködő korrupt cégek bojkottjára szólított fel.

hvg.hu

Kigyulladt egy szanki erdő aljnövényzete

Foltokban meggyulladt egy ötvenhektáros vegyes erdő aljnövényzete a Bács-Kiskun megyei Szankon – tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.

MTI

Meghalt Pünkösti Árpád

Életének 78. évében elhunyt Pünkösti Árpád, a Népszabadság egykori főmunkatársa, író - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a lánya, Pünkösti Nóra.

MTI

Mi lelhette Lázár Jánost?

Hónapok óta Lázár János nyilatkozataitól, döntéseitől, viselt dolgaitól hangos a sajtó. A már államtitkárként is túlmozgásos, munkamániás Lázár különösen azóta lett még aktívabb, amióta miniszterjelölt lett, a harmadik Orbán-kormány kialakításában pedig egyre több, illetve egyre nagyobb pénzeket kezelő terület kerül hozzá. Kérdés, hogy miért lesz Lázárból mindennap címlapsztori?

hvg.hu



Kisbusz és autó ütközött Abonynál a 4-esen

Heten megsérültek, miután egy kisbusz autóval ütközött a 4-es főúton Abony közelében, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

MTI

Faágak estek a villamosvezetékre, nem jár a 37-es

Faágak estek a felsővezetékre, ezért a 37-es villamos helyett pótlóbusz jár egy szakaszon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.

MTI