Index: nem zöldfülű vezető törte rommá a Combinót
 

Index: nem zöldfülű vezető törte rommá a Combinót

Még nem tudni, miért az utolsó pillanatban kezdett fékezni el a vasárnap összetört Combino villamos vezetője. Az Index szerint nem valószínű, hogy rosszul lett vagy elaludt. Az is elképzelhető, hogy az új váltót próbálta, amelyen már nagyobb sebességgel is át lehet menni, és eközben felejthetett el fékezni.

hvg.hu hvg.hu

„Hogyan gyógyuljon, akinek enni sincs pénze?”
 

„Hogyan gyógyuljon, akinek enni sincs pénze?”

Közel három éve nem kap semmilyen járadékot, kiesett a szociális ellátórendszerből egy rászoruló, rákos beteg asszony: korábbi rokkantellátása megszűnt, a 2011-es törvénymódosítások miatt újfajta juttatásra nem jogosult. Méltányosságból a 2012-től létező új tb-rendszerben már nem lehet járadékot kapni, több évtizedes munkaviszonya alapján pedig hiába járna az 52 éves, áttétes rákkal küzdő asszonynak nyugdíj, nem valószínű, hogy megéri a nyugdíjkorhatárt. Ember a társadalombiztosítás senkiföldjén.



Gyurcsányék második jelöltje nem költözne Brüsszelbe
 

Gyurcsányék második jelöltje nem költözne Brüsszelbe

A Demokratikus Koalíció (DK) azzal lenne elégedett, ha két képviselője jutna be az Európai Parlamentbe (EP), de ha egynek sikerülne, azt sem tekintenék kudarcnak, hiszen a párt két éve alakult, és azóta még nem is indultak önállóan választáson – közölte az ügyvezető alelnök.

MTI MTI


Így érkezett a kémkedéssel vádolt Kovács Béla – fotó
 

Így érkezett a kémkedéssel vádolt Kovács Béla – fotó

Megkezdődött az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése, amelyen a Jobbik egyik európai parlamenti képviselőjét ért kémváddal kapcsolatban hallgatják meg az érintett politikust, Kovács Bélát, valamint Vona Gábort, a Jobbik elnökét.

hvg.hu hvg.hu

Rogánra hivatkoztak, és átverték még Árpa Attilát is
 

Rogánra hivatkoztak, és átverték még Árpa Attilát is

Rogán Antal V. kerületi polgármestert is meghallgatják tanúként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon abban a 250 millió forintos kárt okozó ingatlancsalási ügyben, amelyben a vádlottak – az ügyészség szerint – hamis önkormányzati igazolásokkal több tucat embert vertek át olcsón megszerezhető önkormányzati lakásokat ígérve nekik. A becsapottak között van többek között Czomba Sándor államtitkár, Belénessy Csaba, valamint Árpa Attila és édesapja, Árpa József is. Az ügy 2010 óta van a bíróságon, a tárgyalás azonban csak hétfőn kezdődött el.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Kovács Béla: tiszta szívvel és lélekkel érkeztem
 

Kovács Béla: tiszta szívvel és lélekkel érkeztem

Megkezdődött az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése, amelyen a Jobbik egyik európai parlamenti képviselőjét ért kémváddal kapcsolatban hallgatják meg az érintett politikust, Kovács Bélát, valamint Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Kovács Béla annyit mondott a helyszínen várakozó újságíróknak, hogy tiszta szívvel és lélekkel érkezett.

hvg.hu hvg.hu




Bomba robban ma az őszödi beszéd ügyében?
 

Bomba robban ma az őszödi beszéd ügyében?

Beidézte hétfőre a bíróság Szili Katalint, Szekeres Imrét és Baja Ferencet a Szabó Bálint ellen indított perben – írja a Magyar Nemzet, amely szerint ezzel váratlan fordulatot vehet az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye. Szabó Bálint azt állítja, hogy ez a három politikus szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédét, és elmondása szerint bizonyítékai is vannak erre.

hvg.hu hvg.hu

EP-választás: péntekig lehet másik szavazókörbe átjelentkezni
 

EP-választás: péntekig lehet másik szavazókörbe átjelentkezni

Még öt napig, vagyis pénteken 16 óráig lehet jelezni a jegyzőnél, ha valaki az európai parlamenti választás napján nem a lakóhelyén, hanem valahol máshol szeretne itthon szavazni. Mivel az EP-választáson az egész ország egy választókerületet alkot, mindenki ugyanolyan szavazólapot kap.

MTI MTI

Újabb villamosbaleset Budapesten - fotók
 

Újabb villamosbaleset Budapesten - fotók

Villamos és úttisztító kocsi karambolozott a főváros I. kerületében hétfő reggel. A balesetben ketten sérültek meg, a környéken jelentős volt a torlódás.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Lehet, hogy évekig nem nyúlnak még az utazási kedvezményekhez
 

Lehet, hogy évekig nem nyúlnak még az utazási kedvezményekhez

Nem változik az utazási támogatásra szánt pénz a költségvetésben három éven át, vagyis az idei szinten hagyják azt. A kedvezmények rendszerét ennek ellenére mégsem akarják egyelőre átalakítani, pedig a szigorítást már régóta tervezik – írja a Magyar Nemzet a közlekedési kormányzatra hivatkozva.

hvg.hu hvg.hu

Pert nyert a Mészáros Lőrinccel tengelyt akasztó juhász
 

Pert nyert a Mészáros Lőrinccel tengelyt akasztó juhász

Nem jogerősen pert nyert Váradi András juhász Mészáros Lőrincék ellen – írja a Népszabadság. A juhász azért pereskedett, mert állítása szerint a felcsúti polgármester két embere ellopta a trágyáját, amit aztán beledolgoztak a milliárdos főnökük földjébe.

hvg.hu hvg.hu



Nem tud lekattanni a Fidesz a háborús retorikáról
 

Nem tud lekattanni a Fidesz a háborús retorikáról

A Fidesz-KDNP EP-listájának második helyezettje szerint a május 25-ei európai parlamenti választás arról szól, hogy a következő időszakban az európai színtéren is meg tudjuk-e védeni azokat az eredményeket amelyeket Magyarország eddig elért.

MTI MTI