Hamis ezressel bukott le fizetéskor egy soproni nő
Hamis ezressel akart fizetni egy soproni üzletben egy 35 éves nő.
Hamis ezressel akart fizetni egy soproni üzletben egy 35 éves nő.
Síntörés miatt késnek a vonatok a Szerencs–Sátoraljaújhely-vonalon, a vasúttársaság szakemberei már dolgoznak a helyreállításon – tájékoztott a Mávinform sajtóügyeletese péntek reggel.
Nemcsak a homoszexuálisok házasságát iktatná törvénybe Gyurcsány Ferenc, hanem a gyermekek örökbefogadását is lehetővé tenné számukra – írta pénteki számában a Magyar Nemzet egy, a birtokába került hangfelvételre hivatkozva.
Körbeturnézták az országot a miniszterek, államtitkárok, pedig alig telt el 12 nap a választási kampány hivatalos kezdete óta. Beszállt tehát a kormány is a Fidesz népszerűsítésébe: szalagot vágnak át, utakat, hidakat, állami támogatást ígérnek, büszkélkednek az eredményekkel. Számításaink szerint már közel ezer milliárdnyi ígéretet tettek a kabinet vezetői.
Egyre több kárt okoznak a hódok a Kisalföldön – mondta a térség erdőgazdálkodásáért felelős társaság illetékese.
A tájékoztatás mellett "érdemi információt" is tartalmaz a legfőbb ügyész válaszlevele, amelyet Polt Péter a Simon-üggyel összefüggésben küldött az Országgyűlés mentelmi bizottsága KDNP-s elnökének – írta pénteki számában a Népszava.
Hétvégén 14-15 fok is lehet, de többfelé esőre is számítani kell.
Vitathatatlan gazdasági jelentősége mellett az akác a Kárpát-medence őshonos élővilágának, gazdag természeti örökségének egyik veszélyeztetője, ám teljes kiirtása az országból a gazdasági haszna miatt nem kívánatos és a gyakorlatban nem is lehetséges - fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja, amely az elmúlt hetekben az akác megítélése körül kialakult vitához kapcsolódóan közölt állásfoglalást.
Egy lőszereket szállító kamion balesete miatt teljes szélességében lezárták a 21-es főutat csütörtök este a Heves megyei Lőrincinél – közölték a katasztrófavédelemtől.
A Richter-skála szerinti 2,6-es erősségű földrengés volt csütörtök kora este Somogy megyében.
A kormány dolgozik azon, hogy újraindítsa a vájárképzést és egy modern bányászatot hozzon létre - mondta a miniszterelnök az Ózdi Városi Televíziónak. A közbiztonsággal kapcsolatban azt mondta, nem hiszi, hogy valaha is lesz elegendő rendőr, ugyanis szerinte a közbiztonságot nem lehet kizárólag rendőri kérdésként kezelni.
Hídnak ütközött egy autó csütörtökön Rudabányánál, a sofőr kiesett a járműből és meghalt.
Gyurcsány Ferenc szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy 2006 őszén a mostani kormány politikusainak szándékos, sanda, szervezett politikai akciója tört a köztársaság rendjére.
Autóval ütközött egy vonat egy nyíregyházi vasúti átjáróban csütörtök este. A balesetben senki sem sérült meg.
Csütörtökön kikapcsolták a villanyt és a gázt annál a makói vállalkozónál, aki tavasszal henteseket közvetített Németországba, de a német fél 190 ezer euróval adósa maradt, és az adósság miatt hiába tüntetett nyáron a németországi üzem előtt. Andrási Zoltán, aki a húsiparban már négyszer tönkrement, a nyilvánosságban sem bízik: a házát már elárverezte a bank, a kiköltöztetési moratórium pedig már csak április végéig védi. A lánya lakása már korábban ráment a húsiparban tapasztalható körbetartozásokra.
Az Európai Bizottság (EB) energiaügyi főigazgatósága a magyar-orosz nukleáris szerződéstervben nem talált olyan elemeket, amelyek magukban akadályozták volna az Euratom egyezmény 103. cikkelyének alkalmazását - derül ki a főigazgatóság leveléből, amelyet Magyarország EU-képviseletének küldtek. A levelet január 14-i dátummal küldték, vagyis azon a napon, amikor Orbán Viktor aláírta a megállapodást Vlagyimir Putyinnal.
Kisiklott egy 24-es villamos csütörtök délután Budapesten, a Fiumei úton, emiatt egy szakaszon pótlóbuszok közlekednek a vonalon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere.
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy idős férfi Girincsen – közölték a katasztrófavédelemtől csütörtökön.
Magyarország szeretne szorosabb kapcsolatokat kiépíteni az afrikai országokkal, ennek érdekében a diplomáciai hálózatot is felülvizsgálják - mondta Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön.
A XII. kerületi önkormányzat finanszírozza a műemléki Erzsébet-kilátó helyreállítását, az építményben keletkezett kár meghaladja a 100 ezer forintot - közölte a kerület.