Závecz: Tíz százalékkal vezet a Tisza a Fidesz előtt, Magyaréknak 400 ezerrel több szavazójuk van
A közvélemény-kutatás szerint mindkét nagy párt tudta növelni a szavazótáborát a nyáron, de a Tisza egyértelműen, 10 százalékkal vezet a Fidesz előtt.
A közvélemény-kutatás szerint mindkét nagy párt tudta növelni a szavazótáborát a nyáron, de a Tisza egyértelműen, 10 százalékkal vezet a Fidesz előtt.
HVG
Kiderült, hogy a rendőrségi nyomozás mellett fegyelmi felelősségre vonás is zajlik a honvédségnél, amiért a katonai telephelyről leselejtezett vadászgép-alkatrész loptak.
HVG
Tilki Attila még 2018 őszén indított pert rágalmazás miatt a Hír TV egy riportja nyomán több újságíró ellen. A júniusban lezárult másodfokú eljárásban az összes vádlottat felmentették.
HVG
Az agresszív férfi azután hívott mentőt, hogy bántalmazta a testvérét.
HVG
Halálos fenyegetéseket kap a Demokratikus Koalíció elnöke, aki szerint a Fidesz szítja a gyűlöletet.
HVG
Tajvan aggódhat amiatt, hogy Trump elárulja valamiféle kereskedelmi egyezségért Kínával. Az USA befolyását fenyegetik az energiaszektorban Kína és Oroszország megállapodásai a vezetéses gázszállításról. Franciaország ördögi körbe került, kettős, költségvetési és politikai válság sújtja, és ezért Emmanuel Macron elnök a felelős. Témák és vélemények a világlapokból.
hvg360
A Tisza Párt elnöke Kötcsén Orbán Viktort is várja egy őszinte beszélgetésre.
HVG
Egy kormányközeli forrás is megerősítette a VSquare-nek az Információs Hivatalban tett látogatás tényét, és elárulta, hogy ott a Budapest–Belgrád vasútvonalhoz kapcsolódó biztonsági kérdések is szóba kerültek.
HVG
Egy évtized kellett, hogy egy földrajzi hely önazonossága és identitása felsőbbrendűséget élvezzen az emberekéhez képest, alkotmányos alapjoggá váljon. A „menekültválság” nemcsak geopolitikai, gazdasági, integrációs szociálpolitikából vizsgáztatta az országot, hanem emberségből is. Az eredmény: már nem csupán azok nem találják a helyüket, akik a kerítésen kívül várakoznak, de azok sem, akik ide születtek.
Leber Ferenc kinevezése mellett konzuli kerületté jelölték ki Tolna megyét.
HVG
Pár év alatt csaknem megduplázódott a magyar börtönökben a szomszéd országokból származó rabok aránya HVG-Ténytár.
Ha az utóbbi másfél évtized mérlegét nézzük, a „baráti” Szerbia és az idén a schengeni övezetbe lépett Románia állampolgárai is nagyobb számban kerültek Magyarországon rács mögé. A legtöbb embercsempész nem szerb, de nem is ukrán.
A terhességét titkoló lány tavaly a kollégiuma mosdójában szülte meg, majd wc kagylóban hagyta a csecsemőt.
HVG
Nem volt egyetértés egy támogatási javaslatról, de van, aki így is adományozna a speciálisan felszerelt krízisszobára.
HVG
Az idei évadban már külön díj fizetése nélkül adhatják le kabátjaikat a nézők.
HVG
Míg a Fideszre egyéniben 27 százalék, listán pedig 26 százalék szavazna, a Tiszát egyéniben 33 százalék, listán 34 pedig százalék választaná.
HVG
Orbán Viktor szerint Magyar Péterék erőszakot akarnak kiprovokálni Magyarországon.
HVG
Végül egy szintén felmentését kérő ügyvéd látja el az előzetes letartóztatásban maradó J. Dávid védelmét. A férfi a bíróság folyosóján tagadta, hogy ő ölte meg a 22 hónapos kislányt.
HVG
A Fővárosi Főügyészség indoklása szerint ugyanis erre a lépésre nincsen szükség.
HVG