Kevesebb gyerek született tavalyhoz képest
Az év első tíz hónapjának előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött 2012 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az év első tíz hónapjának előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött 2012 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Ma kezdődik a Bara József halálra verésével vádolt izsáki rendőrök pere – írja a Bors. Az ügyészség halált okozó testi sértés ügyében nyújtott be vádiratot, ám a Kecskeméti Törvényszék bejelentette: megállapításuk szerint különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésének minősül a vádiratban leírt cselekedet.
Kormánypárti képviselőket kérdeztünk arról, hogy miért kell még idén sürgős eljárás keretében megszavazni a tankönyvek államosítását. Többen is azt válaszolták, hogy nem tudják, de megszavazzák. A megszólalók közül egyedül Pokorni Zoltán volt, aki nem értett egyet sem a sürgősséggel, sem az államosítással.
Egy évvel, 2015-re halasztja el a kabinet a szociális temetés bevezetését – írta a Népszabadság.
Felfüggesztette Fidesz-tagságát Lakatos Béla, Ács roma polgármestere, és ki is lép a pártból, ha a 2014-es választáson nem szavazhat pártlistára az, aki nemzetiségiként akar voksolni – írta az Index.
Csak 2014 első negyedévében tudják befejezni az ügyészségi vizsgálatot az élettársa bántalmazásával gyanúsított Balogh József ügyében - tudta meg a Népszabadság.
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki több hónapon keresztül sikkasztott pénzt munkahelyéről úgy, hogy a pénztárgépbe beütötte a fizetendő összeget, majd törölte a műveletet, az összegeket meg elrakta.
Kedden folytatódik a borongós, szürke, lehangoló idő. A nap első felében a melegfrontra érzékenyeknek, reggel és este pedig az ízületeseknek lehetnek panaszaik.
Halottá nyilváníttatta magát egy hónappal elfogása előtt N. Gábor, akit a terrorelhárítók rángattak ki egy taxiból a Ferenciek terén – tudta meg a Blikk.
Utolsó idei ülését tartja ma az Országgyűlés. A képviselők összesen akár huszonhárom törvényjavaslatot is elfogadhatnak, köztük a jövő évi költségvetést.
Két törvényjavaslat szerepel a kormánynak az Országgyűlés 2014. évi tavaszi ülésszakára vonatkozó jogalkotási programjában.
Nemsokára csak két tankönyvből választhatnak a szaktanárok tantárgyanként és évfolyamonként. Miután az Orbán-adminisztráció államosította az önkormányzati iskolákat, megmondta, hogy mi legyen a helyi tantervekben, és centralizálta a könyvterjesztést, most a tankönyvpiac kerül sorra. Ennek köszönhetően tovább csökken a tanárok szakmai szabadsága, nehezebb lesz a diákok képességeihez, műveltségéhez, családi viszonyaihoz igazítani a tananyagot.
Két törvényjavaslat kivételes sürgős tárgyalásával ért véget az Országgyűlés hétfői ülése keddre virradó éjszaka. A képviselők így kedden jóváhagyhatják a tankönyvterjesztés átalakítására vonatkozó kormányzati előterjesztést és ellenzéki kezdeményezésre parlamenti bizottságot állíthatnak fel az adócsalási vádak vizsgálatára.
Tűzoltók oltották el a tüzet, miután kigyulladt az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kecskemétnél egy horvát rendszámú autószállító kamion.
Az egyik autó az ütközés után árokba borult Győrszentivánnál. Egy ember megsérült.
Kigyulladt egy kamion, lezárták az M5-ös autópályát Kecskemétnél.
Az MSZP-s Szanyi Tibor szerint pofátlanság, hogy a kormányoldal 98-ról 75 százalékra csökkentette a nagy összegű végkielégítések különadóját, szerinte a Fidesz "saját káderei" érdekében.
A szombaton egyoldalúan bejelentett szociális ágazati pótlékrendszer semmilyen formában nem merült fel a velük történt egyeztetéseken, és nem is támogatják - közölte a szociális ágazatban dolgozók sztrájkbizottsága.
A kormányt és a kormánypárti frakciók illetékeseit is meglepte a Kúria hétfői jogegységi döntése a devizahitelekről (mely kimondja, hogy a kockázatot az adós viseli), sokkal konkrétabb iránymutatásra vártak több kérdésben is. A forrásaink szerint a "gyenge és tartalmatlan" határozat után várhatóan a kormány, és a parlament hozhat törvényt arról, mikor minősül egy szerződés tisztességtelennek.