Saját golyóit ajánlotta fel a tinilányt molesztáló kalauz
Egy csokigolyó ihlette meg azt a kalauzt, aki a gyanú szerint májusban tinilányokat molesztált a Miskolc–Füzesabony közötti vasútvonalon - írja a Blikk.
Egy csokigolyó ihlette meg azt a kalauzt, aki a gyanú szerint májusban tinilányokat molesztált a Miskolc–Füzesabony közötti vasútvonalon - írja a Blikk.
Az Országgyűlés több mint harminc törvénymódosítást fogadott el hétfőn a jövő évi költségvetés végrehajtásának megalapozásaként. A képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek, továbbá döntöttek arról is, hogy csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától. A parlament döntésével a Budapesti Operettszínház 2014. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat fenntartásából állami fenntartásba, a kultúráért felelős miniszter irányítása alá kerül.
Fa dőlt a viharos szélben a sínekre Andocsnál. A mozdonyvezető időben észlelte a bajt, a visszatolatás után a tabi tűzoltókat is a helyszínre fuvarozta - közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal.
Műszaki hiba miatt 35-40 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon hétfő este - közölte a Mávinform.
Országszerte több megyében vizesek, nedvesek a fő- és mellékutak, Kaposvár környékén az alsóbbrendű utakon havas szakaszokra is számítani kell. Az autópályák jól járhatóak.
Szilvásy György, volt titokminisztert hallgatja meg keddi ülésén a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság.
Hétfő reggel óta 3-5 centiméternyi hó esett a Pest megyei Dobogókőn, ahol jelenleg is havazik, s mínusz 5 fokot mutat a hőmérő.