Holnap megpecsételődhet a Margitsziget sorsa
 

Holnap megpecsételődhet a Margitsziget sorsa

A Margitsziget átadás-átvételi eljárásáról, a sanghaji testvérvárosi megállapodásról, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kétmilliárd forintos folyószámla-hitelkeretéről dönthet keddi rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

MTI MTI

Hitelkárosultak autóira specializálódott a csempészmaffia
 

Hitelkárosultak autóira specializálódott a csempészmaffia

A Fővárosi Főügyészség ötven ember ellen emelt vádat a 2005 és 2009 közötti autócsempészet ügyében. Olyan banki hitelre vett vagy lízingelt autókat kerestek, amelyeknek a tulajdonosai nem akarták vagy nem tudták fizetni a részleteket. Az autókat néhány százezer forintért megvették, a tulajdonosaik pedig bejelentették, hogy ellopták a kocsit.

MTI MTI



Kövér is tanévet nyitott, és ilyeneket mondott
 

Kövér is tanévet nyitott, és ilyeneket mondott

Magyarország sorsa a családi asztal körül és a becsukódó tanteremajtó mögött dől el, nem pedig a Parlamentben, Brüsszelben, a tőzsdén, az ENSZ-ben, a világbankban vagy más efféle helyeken - ezt mondta a házelnök a Terézvárosi Két Tannyelvűben.

MTI MTI



LMP: Napközivel egyenértékű a Fidez
 

LMP: Napközivel egyenértékű a Fidez "egész napos iskolája"

Hiába beszél a kormány az egész napos iskola bevezetéséről, annak feltételei továbbra sem adottak. Jelenlegi formájában arra szolgál csupán, hogy a pedagógusok tanítási óraszámukon felüli kötelező intézményben eltöltendő idejét kitöltsék - írta Osztolykán Ágnes LMP-s szakpolitikus.





Ellenzéki egyeztetés: itt van Gyurcsány javaslata
 

Ellenzéki egyeztetés: itt van Gyurcsány javaslata

Közös listát és közös jelölteket javasolt az MSZP-nek Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Elképzelésük szerint a választókerületeket és a listás helyeket a pártok támogatottságának megfelelő arányban osztanák fel, és a DK igényt tartana a közös lista második helyére. Bár csak az MSZP-vel tárgyaltak, az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodáshoz szeretnének csatlakozni - hangsúlyozta. A szocialisták nem nyilatkoztak. Múlt pénteken még egészen másról beszélt a DK elnöke.

MTI MTI


Szijjártóék belebuktak a földrajzba?
 

Szijjártóék belebuktak a földrajzba?

A kormany.hu beszámolója szerint a keleti nyitás fontosságáról tájékoztatta dél-nyugati partnerét Szijjártó Péter. Az államtitkár brazil partnerével tárgyalt.

hvg.hu hvg.hu

 

"Szar érzés" – meghekkelték az Új Széchenyi-terv plakátját

Az Új Széchenyi-terv plakátjára ragasztottak ki a kormányt kritizáló rövid mondatokat Budapesten. Az üzenetek között olyanok bukkantak fel, mint: "szar érzés, hogy bezárják a kolimat", "szar érzés, hogy beesik a hó az előadóba", vagy "szar érzés, hogy oktatás helyett propagandára költ a kormány". Az alábbi képek a Hallgatói Hálózat Facebook-oldalán jelentek meg.

hvg.hu hvg.hu




Azeri-ügy: Navracsics nem dőlhet hátra
 

Azeri-ügy: Navracsics nem dőlhet hátra

Nyílt levelet küldött az Országos Örmény Önkormányzat Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek, amiben arról is érdeklődnek, hogy a Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatása óta eltelt egy évben fordult-e nemzetközi fórumokhoz Magyarország.

MTI MTI

Újabb tömegeknél sötétül el a képernyő
 

Újabb tömegeknél sötétül el a képernyő

Üzenet figyelmezteti a képernyőn a digitális átállás második ütemében érintett tévénézőket, a felirat hétfőtől látható – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatója.

MTI MTI