Tétényi Éva újra megvétózta a Fidesz szobor-tervét
 

Tétényi Éva újra megvétózta a Fidesz szobor-tervét

Esztergom polgármestere csütörtök este újra megvétózta a helyi képviselő-testület többségét adó Fidesz-KDNP-frakció azon döntése ellen, amely szerint adják át az államnak az Országház elé szánt, Tisza Istvánnak emléket állító szoborkompozíció városban található részét, cserébe ezért megkapják a budapesti Kossuth-szobrot.

MTI MTI

Négy körzetet, listás helyeket adhat még át az MSZP
 

Négy körzetet, listás helyeket adhat még át az MSZP

Az MSZP még négy egyéni körzetet és listás helyeket adhat át a többi baloldali ellenzéki pártnak - mondta Mesterházy Attila pártelnök az InfoRádió műsorában. Az ATV-ben pedig szintén csütörtökön úgy fogalmazott, egy dologban egyetértettek a baloldali szervezetek, márpedig abban, hogy Orbán Viktort és rezsimjét elküldjék a "bús francba".

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Rogán a millás Juhásszal mérkőzhet meg - itt van Bajnaiék listája
 

Rogán a millás Juhásszal mérkőzhet meg - itt van Bajnaiék listája

Hét fővárosi választókerületben mutathatja meg az Együtt-PM pártszövetség, mit érnek a képviselő-jelöltjei. Vidéken több necces kerületben mérkőzhetnek a Fidesszel és a Jobbikkal. Összeszedtük, kiket indít Bajnai Gordon szervezete az ország 31 választókerületében.

M. László Ferenc M. László Ferenc
  • M. László Ferenc M. László Ferenc
  • Kovács Áron Kovács Áron

Emberi csontokat találtak az áthelyezett szikszói temető helyén
 

Emberi csontokat találtak az áthelyezett szikszói temető helyén

A szikszói volt szovjet hősi temető napokban végzett feltárása során az eredeti helyszínen emberi csontmaradványokat találtak. Ezzel kétségtelenné vált, hogy a második világháborús szovjet katonai temetkezési hely áthelyezése során az exhumálást nem kellő szakszerűséggel végezték el - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön.

MTI MTI

Óriási vihar csapott le Kecskemétre - fotók
 

Óriási vihar csapott le Kecskemétre - fotók

Pillanatok alatt óriási vihar alakult ki Kecskeméten csütörtök délután, a város egyes pontjain jég is esett, az utcákon hömpölygött a víz, a szél fákat tört ketté - közölte a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI



Hidegfront jön, 5-6 fok is lehet éjjel jövő héten
 

Hidegfront jön, 5-6 fok is lehet éjjel jövő héten

Az elmúlt napok csapadékosabb időjárását okozó sekély ciklon lassan kelet felé mozdul, ezzel párhuzamosan gyengül is, emiatt az előttünk álló hétvégén megnyugszik időjárásunk - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Vasárnap délután viszont egy újabb hidegfront érkezik.

hvg.hu hvg.hu

Lefoglalt cigit, üzemanyagot adott el, három évet kapott
 

Lefoglalt cigit, üzemanyagot adott el, három évet kapott

Három év börtönbüntetésre ítélt egy helyi vállalkozót különösen nagy értékű jövedéki termékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett jövedéki orgazdaság miatt csütörtökön jogerősen a Debreceni Törvényszék - közölte az intézmény sajtószóvivője. Mivel az ítéletet mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vette, az első fokon jogerőre emelkedett.

MTI MTI

Gázolt a vonat Medgyesegyházánál
 

Gázolt a vonat Medgyesegyházánál

Gázolás miatt nem közlekednek a vonatok Medgyesegyháza és Magyarbánhegyes között. A baleset miatt Békéscsaba és Újszeged között az utasoknak késésre kell számítaniuk.

HavariaPress HavariaPress

 

"V. László volt a célpont, ő volt a nagyhal" – interjú az egyik gyanúsítottal

Szolgálati autóval és egyenruhában ment az éjszaka császárának bizalmi emberével való találkozásokra Kalmár Tamás ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori közrendvédelmi főosztályának vezetője. A férfit a főkapitány irodájában tartóztatták le tavaly májusban. Kalmár tizenöt hónapig előzetes letartoztatásban volt, augusztus elején került házi őrizetbe a vesztegetéssel gyanúsított többi kollégájával együtt. A volt főosztályvezető először a hvg.hu-nak beszélt a vele szemben folyó büntetőeljárásról, annak érdekességeiről.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Vadak járnak nassolni a két éve leégett csokigyárba
 

Vadak járnak nassolni a két éve leégett csokigyárba

Szeptember végére eltakarítják Salgótarjánban a két évvel ezelőtt leégett csokoládégyár közegészségügyileg veszélyessé vált romjait. Az önkormányzat közgyűlése csütörtöki ülésén egyhangúlag szavazott az ehhez szükséges hétmillió forint elkülönítéséről.

MTI MTI


 

"Nem tanultak semmit" - reagált a Fidesz a baloldali paktumra

"A mai nap bebizonyította, hogy Bajnai Gordonban és Mesterházy Attilában egy közös van: csak a személyes érdekeiket nézik" - reagált a Fidesz sajtóirodája az MSZP és az Együtt-PM ma bejelentett választási megállapodására.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI


Elfogtak két csepel-szigeti erőszakolót
 

Elfogtak két csepel-szigeti erőszakolót

Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a bíróság azt a két férfit, akik kedden délelőtt megerőszakoltak egy nőt Tasson, a Csepel-sziget déli részén - értesült a HavariaPress.

HavariaPress HavariaPress


Érdemes lesz esőkabátot vinni a kirándulásra
 

Érdemes lesz esőkabátot vinni a kirándulásra

A hétvégén több napsütés várható, de helyenként továbbra is lehetnek záporok. A legmelegebb időszakban 25-26 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

MTI MTI