Fazekas: a külföldi tejtermékek helyét magyarok foglalták el

A belső piacon 43 százalékkal sikerült visszaszorítani a tejtermék importot, a külföldiek helyét a hazai termékek foglalták el – mondta el a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, miután konzultációt folytatott a tejágazat meghatározó szereplőivel Mezőfalván.


Orbánék mellé állt a Százak Tanácsa

A Százak Tanácsa a választásokon a jelenlegi kormányt, a Fidesz–KDNP-pártszövetséget támogatja, mert álláspontja szerint "nem kezdődhet újra a 2003 és 2010 közötti beteges hazudozás és az erőszak világa". A tanács 1996-ban Fekete Gyula író kezdeményezésére jött létre oly módon, hogy 150 társadalmi szervezet, egyesület 2500 hiteles ember nevét ajánlotta, akik közül a legtöbb szavazatot kapott száz felvette ezt a nevet. Negyvenegyen, köztük az alapító, a Püski házaspár, Sinkovits Imre, Mádl Ferenc, Balogh János, Makovecz Imre, Nagy Gáspár, Sánta Ferenc, Márton János, Pongrácz Gergely, László Gyula, Kopp Mária, Für Lajos, Sütő András örökös tagjai a testületnek.





Vona: "olyan jól megy az aláírásgyűjtés, hogy nem kell házról-házra járni"

Bemutatta "Kimondjuk, megoldjuk" című választási programját a Jobbik. Vona Gábor pártelnök a megélhetést, a rendet és az elszámoltatást nevezte a program három alappillérének és hangsúlyozta: pártja készen áll az ország kormányzására. A párt 5 %-os áfakulcsot vezetne be, növelné a béreket, munkahelyeket teremtene, a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjat a férfiakra is kiterjesztené, forintosítaná a devizahiteleket, a kisebb értékű lopások büntetését szigorítaná, önfenntartó börtönöket hozna létre, valamint eltörölné a képviselők mentelmi jogát, sőt: a képviselőket még szigorúbban büntetné.


"A választás nem egy valóságshow" – Tarlós is kampányolt György Istvánért

Tarlós Istvánnak három dolog járt a fejében, mikor beszállt a Fidesz kampányába: milyen rossz állapotban vették át a várost 2010-ben, milyen sokat dolgoztak az anarchia felszámolásán, és ebben milyen nagy szerepe volt György Istvánnak. A főpolgármester helyettese idén a parlamentet választaná a városháza helyett, és szerinte nem is lehet gond, ha mindenki a teljesítményt értékeli, és nem a "Fradi-Dózsa effektus szerint szavaz". A városvezetők rengeteg adat mellett a 2002-es vereség rémképével igyekeztek mozgósítani a kispestieket.




Letették a komáromi-almásfüzitői gát alapkövét

Letették a Komáromot, Almásfüzitőt és térségét védő gátrendszer alapkövét csütörtökön a komáromi Rákóczi rakparton, a hétmilliárd forintból épülő létesítmény 29 ezer embert véd az árvizektől.


Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az NVB

Két újabb országos nemzetiségi önkormányzatot, a szerbet és a szlovákot, valamint két pártot vett nyilvántartásba jelölőszervezetként csütörtök reggeli ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Így már összesen 80 szervezet indulhat a választáson.


Elfogyott egy ózdnyi magyar

Az előzetes adatok szerint 2013-ban 88 700 gyermek született, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 126 800 halálozás 2,0 százalékos csökkenést jelent a 2012. évihez képest. A természetes fogyás 38 100 fő volt, 1071-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.


Húsz nő kerülhetne az új parlamentben

A Policy Solutions politikai elemző intézet szerint a jelenlegi pártpreferenciák alapján húsz női tagja lenne az új parlamentnek, ami a mostanival lényegében megegyező, mindössze tíz százalékos arányt jelent.




Kocsonya miatt perelték be a miskolci önkormányzatot

Védjegybitorlással vádolja Miskolc önkormányzatát a Miskolci Kocsonyafesztivál alapítója. Rózsa Edit kártérítési kérelmet is benyújtott. A miskolci szóvivő szerint nincs a törvényszék előtt a kocsonya ügye.