Felmentették a Főtáv volt vezérét
Bűncselekmény hiányában felmentette a csalással és hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Lajost, a Főtáv volt vezérigazgatóját hétfőn kihirdetett elsőfokú határozatában a Fővárosi Törvényszék.
Bűncselekmény hiányában felmentette a csalással és hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Lajost, a Főtáv volt vezérigazgatóját hétfőn kihirdetett elsőfokú határozatában a Fővárosi Törvényszék.
MTI
Az emberi erőforrások minisztere sajnálja, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége úgy döntött, egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. A miniszter szerint Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől való elzárkózás rövid távú gondolkodásmódra vall.
MTI
Senkit sem hagyunk az út szélén – ez a mentalitás határozta meg a Fidesz választási listaállítását is. A párt vezetősége ügyelt arra, hogy nehéz körzetekben induló egyéni jelölteknek lehetőleg biztos listás helyet adjon, nehogy kiessenek a parlamentből. Nézze meg, kik azok a kormánypárti politikusok, akikkel a következő ciklusban is gyakran találkozhat. Bónuszként választási esélyeket is latolgattunk: papírforma szerint a Fidesznek "már megvan" a kormánytöbbsége.
Kovács Áron
Kovács Áron
M. László Ferenc
A házasság hete elnevezésű rendezvénysorozat részeként Simicskó István sportállamtitkár és Rónaszékiné Keresztes Mónika, a Fidesz családpolitikusa - jó példaként - egy háromgenerációs családot köszöntött. Rónaszékiné beszédében rögtön az elején leszögezte, hogy egy család boldogságához négy dologra van szükség. Két igenre és két nemre. Tehát egy nőre és egy férfira. Megkérdeztük, miért nem lehet ez három dolog: két igen és egy nem.
Kazimir Annamari
Az MSZP fontosnak tartja, hogy kivizsgálják a Simon Gábor volt elnökhelyettes vagyonnyilatkozatával kapcsolatosan felmerült vádakat, és kiderüljön a teljes igazság.
MTI
Változik a debreceni buszhálózat a 2-es villamos beindításával. Új pályán, új járművekkel szállítják az utasokat február 26-ától a város második villamosvonalán. Márciusig a buszok párhuzamosan járnak a villamosokkal, hogy az utasok megszokják a változást, utána két forgalmas vonalat megszüntetnek.
hvg.hu
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius hétfő délelőtt ünnepélyes keretek között kicserélte a Magyarország és a Szentszék között korábban megkötött, az Országgyűlés, illetve Ferenc pápa által jóváhagyott megállapodás dokumentumait - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
MTI
A jelek szerint nem aratott osztatlan lelkesedést a lakók körében Gyöngyösön a Vona Gábort toronyház tetején hirdető reklám.
hvg.hu
Világháborús bombát találtak hétfő délután az Orczy kertben Budapest nyolcadik kerületében – közölték a tűzszerészektől.
MTI
Az Együtt-PM este 6-tól megmozdulást tart a paksi bővítést aláíró köztársasági elnök hivatala előtt. Követelik, hogy népszavazás döntsön a beruházásról.
hvg.hu
Utcai tüntetést szerveznek e hét szerdára az egy hete blokád alá vett EVM háztartásvegyipari cég dolgozói Budapesten, hónapok óta elmaradt fizetésükért.
HavariaPress
A vágányok és az alagsori jegypénztárakhoz vezető lépcsősor szerdától csak a pályaudvar oldalsó bejáratain közelíthetők meg a Kerepesi út, illetve a Thököly út felől. Március végéig tart a lezárás.
MTI
Kovács Lajost csalással és hűtlen kezeléssel vádolták. A Fővárosi Törvényszék első fokon felmentette a Csepeli Hőszolgáltató Kft. üzletrészének megvásárlásával kapcsolatos ügyben.
MTI
Colleen Bellt egy héten belül másodszor szerkesztették ki, de most egy kicsit csúnyábban.
hvg.hu
A Dunántúlról terjed kelet felé a csapadékzóna, északnyugaton 5 centi eső is leeshet egyszerre. Hétfő éjszaka érnek el minket az esőfelhők, de még szerdán is csapadékos idő várható.
hvg.hu
Szepessy Zsolték "név-, szlogen- és védjegylopás, valamint az ezekkel összefüggő választási csalás miatt" jelentették fel a baloldali választási szövetséget, amelynek szintén Összefogás a neve.
MTI
Júliusban 18439 rab töltötte börtönbüntetését Magyarországon. A rekordszám ellenére a börtönbeli atrocitások száma csökkent.
MTI
A szombathelyi zsidó közösség egyhangú szavazat alapján lemond a Civil Alap támogatásáról – áll hétfőn kiadott közleményükben.
hvg.hu
Nemcsak a nagypolitikában, hanem az ügyvédeknél is létrejött az összefogás. A Belvárosban óriásplakátokon hirdeti magát az erős kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Ügyvédi Összefogás 2014, amely teljesen átvenné a hatalmat a kamarában. Az erősen átpolitizált kampányban hárman is ringbe szállnak a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöki posztjáért a februári tisztújításon.
Pálmai Erika
A rendőrség Budapesten elfogott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy február 5-én tatabányai lakásában bántalmazott egy 73 éves asszonyt, aki belehalt sérüléseibe.
MTI