Megbuherált lakóautóban volt a sokmilliós csempészcigi

Több mint 12 millió forint értékű cigarettát foglaltak le egy szerb sofőr lakóautójában a pénzügyőrök Tompánál – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága.


Hunvald bejelentkezett a hetedik kerületieknél

Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere minden VII. kerületi lakos postaládájába bedobatott egy A5-ös méretű naptárat, melyen saját arcképe is fel van tüntetve. A politikus három évet ült előzetesben.







Elfogtak egy magyar embercsempészt Szerbiában

Szerbiában fogták el azt az embercsempészt, aki ellen három éve adtak ki európai elfogatóparancsot a magyar hatóságok - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.



Jobbos városi legendákat cáfol Sólyom László

A jobboldali közvéleménybe mélyen beivódott, a jelenlegi kormány által is táplált hiedelmekkel próbál leszámolni Sólyom László volt alkotmánybírósági és köztársasági elnök a Heti Válaszban. Ahogyan az Alkotmánybíróság sem politikai érdekeket pártol, úgy a Kúria sem a bankok mellé áll – szögezi le írásában Sólyom.


Heteket csúszhat a parlamenti ülésszak

Az előzetes tervekhez képest csúszhat a parlamenti szezonkezdés, sőt az is elképzelhető, hogy csak február elején lesz a tavaszi ülésszak első napja – írja a Népszabadság magas rangú kormánypárti politikusokra hivatkozva.


Orbán az Őrségben tárgyal majd szlovén kollégájával

Orbán Viktor magyar és Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök közösen avatja fel péntek délután a Felsőszölnök-Kétvölgy összekötő utat Vas megyében - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI-t.




Tarolt a földpályázatokon Lázár rokona

Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A cég, valamint az ellenőrzése alá tartozó korlátolt felelősségű társaságok az állami földbérletpályázatokon eddig 27 pályázatot nyertek. A helyi konkurens, amely Hódmezővásárhely egyik legnagyobb munkáltatója, a pályázatok nagy vesztese lehet.


Nyomoznak a pénzt követelő magyar határőrök ügyében

Nyomozást indított a Nemzeti Védelmi Szolgálat azon hír nyomán, mely szerint háromszáz eurós "díjat" követeltek a magyar határrendészek egy román munkavállalókat szállító, London felé tartó busz utasaitól – írta a Belügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva csütörtöki számában a Népszava.


Népszabadság: veszélyes hulladékokat tárolnak a Hortobágyi Nemzeti Park mellett

A Hortobágyi Nemzeti Park tőszomszédságában, több állattartó telep, mezőgazdasági terület és a Szeg-Híresháti belvízelvezető csatorna közvetlen közelében található az a láthatóan teljesen magára hagyott, gondozatlan veszélyeshulladék-tároló telep, amely jelenlegi állapotában fokozott veszélyt jelent a környezetére - írta csütörtöki számában a Népszabadság.


Társasház lángolt Szolnokon, hatvan embert költöztettek ki

Kigyulladt egy hetvenöt lakásos, három szintes társasház legfelső szintjének egy lakása Szolnokon; a Mikszáth Kálmán utca egyik középmagas épületében felcsapó lángok miatt hatvanegy embernek kellett elhagynia otthonát csütörtökön, a kora hajnali órákban – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).



2006 ősze miatt ítéltek el három rendőrt

Hamis vád bűntette miatt fejenként 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélt szerdán három rendőrt első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság, akik ellen azért emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2012-ben, mert valótlan jelentést írtak egy 2006. szeptember 20-án elfogott férfi előállításáról – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.