Miután az MSZP és az Együtt-PM arról állapodott meg, hogy közös ellenzéki listát indítanak, és a Demokratikus Koalícióval is tárgyalást kezdenek, Gyurcsány a Facebookon jelentette be, hogy hazaindul külföldről.
Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője valótlanságot állít, amikor azt mondja, hogy a villamostender eredménye milliárdos károkat okoz a fővárosnak - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes.
A parlament működési rendjéhez javasolja közelíteni az Alkotmánybíróság (AB) ítélkező tevékenységének procedurális szabályait az egykori kisgazda honatya, az AB tagjává 2011-ben megválasztott Pokol Béla jogászprofesszor.
"Választás előtt létrehozott koalíció" néven emlegette Bajnai Gordon azt a megállapodást, amit szerdán jelentett be Mesterházy Attilával közösen. Koordinált indulás helyett közös lista, amit Mesterházy vezet. Meghívót kap a DK is, Gyurcsány hazajön külföldről.
Visszatérhet az 1957-ben megszüntetett fogaskerekű kisvasút Salgótarjánba. Főleg turisztikai célokra használnák a vonatot, de később akár menetrend szerint is járhatnának – írja az Indóház.hu.
Törvényi határidő ide, államfői döntés oda, elég egy postaládába pillantani, hogy nyilvánvalóvá váljék, a parlamenti választás hivatalosan még meg se hirdetett kampánya valójában már célegyenesbe fordult.
Bűnösnek találta és 7 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte emberölés miatt a Fővárosi Törvényszék szerdán Balogh Elemért, mert bizonyítottnak látta, hogy a vádlott még 1996-ban leszúrt egy másik férfit a Conti-Car nevű, luxusautókat forgalmazó cég zuglói szalonjában.
A Fidesz szóvivője szerint teljesen mindegy, kik szerepelnek majd a baloldal listáján a parlamenti választáson, mert bárkik is lesznek rajta, "ezek a régi az emberek, egy új sincs közöttük".
Koordinált indulás helyett közös listát állítanak a baloldali pártok, amelyen előzetes információink szerint helyet kap Gyurcsány Ferenc is. A részleteket hamarosan sajtótájékoztatón jelenti be Mesterházy Attila és Bajnai Gordon.
A szocialisták által lebontani kívánt oktatási rendszerben ma a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbér-emelési program, ingyenes tankönyvellátásra és a minőségi oktatásra törekvés van – közölte a Fidesz.
A Jobbik aggályosnak tartja, hogy az állítólag mentőautóval furikázó alapítványi vezető ügyében feljelentéskiegészítést rendeltek el, mert ez újabb egy hónapos halasztást jelent.
Jelenleg néhány lakcímkártyaadat elég ahhoz, hogy bárkit átjelentsenek egy olyan szavazókörbe, ami otthonától több száz kilométerre található, és így ne tudjon szavazni. Ehhez hasonló adatokat lépten-nyomon kiadunk magunkról, ha máskor nem, az ajánlószelvények kitöltésénél. Ha valaki ezekkel vissza akar élni a választáson, akár ügyfélkapu-regisztráció nélkül is megteheti – int a TASZ.
Paksnál szalagkorlátnak ment egy autó, a roncsaira átrepültek a sztráda másik, Budapest felé vezető oldalára is. A balesetben senki nem sérült meg, de a Pécs felé vezető oldalt egy óráig zárva tartják.
Parancsmegtagadás miatt eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 47 éves rendőr ellen, mert az elrendelt gyakorlatkor nem ment be a munkahelyére, miután nem tudta kire hagyni élettársa 22 éves, súlyosan fogyatékos öccsét. A rendőrség azzal érvel, hogy a fogyatékos személy nem minősül „közvetlen hozzátartozónak”, a férfi és a párja pedig nem bejegyzett élettársi kapcsolatban él. Csakhogy a vonatkozó jogszabályok egyrészt kizárólag a "közeli hozzátartozó" fogalmát ismerik, a bejegyzett élettársi kapcsolat pedig az azonos neműek élettársi közösségére vonatkozik.
Uzsorázás és zsarolás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 46 éves férfi ellen, aki szabadulása után évekig adott kölcsönöket Bátonyterenyén, majd az összegek kétszeresét hajtotta be.
A demokratikus ellenzék teljes körű, feltétel nélküli választási összefogását tartja szükségesnek Bokros Lajos. A Modern Magyarország Mozgalom elnöke azt mondta: ha ez elmarad, pártja nem indul az idei választáson.
Újra szövetséget kötött az Együtt és az MSZP szerdán, lesz közös választási lista is, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök vezet majd – értesült a 444.hu szocialista forrásokból. A listán Gyurcsány Ferenc is helyet kaphat. A hvg.hu úgy tudja, még most is folyamatosan tárgyalnak, de a szocialisták ma dűlőre akarják vinni a dolgot.