Feljelentették Orbán Viktort

Az Ungár Klára nevével fémjelzett SZEMA-Liberális Párt azt vizsgáltatná a legfőbb ügyésszel, hogy Orbán Viktor október 23-i beszéde háborús vagy közösség elleni uszítás volt-e.







Egy állami intézmény szerint a válásból következik a hajléktalanság

Nagyszabású váláskutatásba kezdett a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet. Az eddigi adatokból kiderült, hogy a családok széthullása évi 50 milliárd forinttal terheli meg az állami költségvetést. Ide sorolható a hajléktalan-ellátás is – mondják –, amely évi 30 milliárdba kerül.



Súlyos döntéseket hoznak ma a parlamentben

Az Országgyűlés mai ülésén kivételes sürgős eljárás után mindenkinek lehetővé teszi a belépést az árfolyamgátba, és április 30-ig kiterjeszti a végrehajtási moratóriumot, továbbá elfogadhatja azt a kormánypárti javaslatot, amely szabadságvesztéssel teszi büntethetővé a becsületsértő felvételek készítőit.


Laborc levélben írta meg, nem megy el a bizottságba

Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója ismét levélben jelezte Mile Lajosnak, a Portik-Laborc ténymegállapító albizottság elnökének, hogy nem vesz részt a bizottsági ülésen - írta keddi számában a Népszabadság.


Ma ne hagyja otthon esernyőjét

Kedden sokfelé várható eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 9 és 15 fok között várható, de a Tiszántúlon még 20 fok közelében lehet.


Munkacsoporttal válaszolnak Orbánék a nőkkel szembeni erőszakra

A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoportot hoz létre a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az emberi erőforrások minisztere és a belügyminiszter – olvasható a hétfőn megjelent Hivatalos Értesítőben. A munkacsoport feladata, hogy előkészítse a csatlakozást a nőkkel szembeni erőszak és a háztartáson belüli erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményhez, amelyet az Európa Tanács fogadott el.





Göd megkapja a régi BM-üdülőt

Visszakapja az egykori gödi BM-üdülő területén fekvő Duna-parti nyaralóházak tulajdonjogát a Pest megyei város önkormányzata - közölte a település főépítésze hétfőn.