Két rendőr megsérült az esztergomi balesetben
Esztergomban, a Dobogókői úton ütközött össze egy rendőrautó és egy teherkocsi. A helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.
Esztergomban, a Dobogókői úton ütközött össze egy rendőrautó és egy teherkocsi. A helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.
MTI
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vizsgálata szerint a tűzoltók a szabályoknak megfelelően jártak el a Rám-szakadéknál történt halálos baleset idején – erről beszélt Budapesten újságíróknak az OKF tűzoltósági főfelügyelője hétfőn. Bérci László szerint a tűzoltók felkészítése és a védőfelszerelés is rendben volt.
MTI
A 47-es út Derecske és Sáránd közötti szakaszát lezárták.
MTI
A férfit önbíráskodás bűntette miatt kereste a rendőrség. A szegedi járőrök elő akarták állítani, de a gyanúsított ellenszegült az intézkedésnek, és késsel támadt a rendőrökre – közölte a megyei főügyészség.
MTI
Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. balkáni országok roma integrációs programjaihoz kapcsolódó feladatok elvégzésére nyert 13 800 dollárt egy Soros Györgyhöz köthető alapítványtól – írta Gréczy Zsolt, a DK főkommunikátora. Gyurcsány perel a Heti Válasz-cikk miatt.
hvg.hu
Visszavitték Oroszországba azokat a fűtőelemeket, amelyeket a csillebérci reaktorban használtak 2005 és 2012 között használt – közölte hétfőn az üzemeltető, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont.
MTI
November elején sem sikerült a megszokott időben átutalni a pedagógusok fizetését – írta a pedagógus-szakszervezet elnöke.
hvg.hu
Fémtolvajok megcsonkították a gellérthegyi Jubileumi parkban található, ülő nőt ábrázoló bronzszobrot. Az 1,8 méter magas szoborról lefűrészelték a fejet, az egyik lábat és az egyik kart – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
A parlament szocialista alelnökét csütörtökön tájékoztatták arról, hogy ma nem kell ülést vezetnie. A parlamenti sajótiroda azt állította, az MSZP-s alelnök maga kérte hogy hétfőn ne vezessen ülést, Ujhelyi szerint azonban szó sem volt erről.
MTI
Szabó Tímea, az Együtt–PM politikusa informálisan lemondásra szólította hétfőn a parlamentben a vakkomondoros képviselőt. Balogh József elküldte.
HVG
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár magánvéleménye szerint a szoboravatás politikai provokáció volt, de a Horthy-korszakot a történészeknek kell megítélnie.
MTI
A Mindszenty-emlékérmet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke adta át hétfőn a Parlamentben.
MTI
A párt módosító javaslatot nyújt be a választási eljárási törvényhez annak érdekében, hogy a 2014-es választáson az állandó magyarországi lakhellyel rendelkező, de külföldön tartózkodó magyar állampolgárok is levélben szavazhassanak.
MTI
A 37 éves, budapesti P. József Krisztiánt egy négy évvel ezelőtti rablással is gyanúsítják.
MTI
A vasárnapi hidegfrontot követően a hét első felében tovább folytatódik a mozgalmas időjárás, gyakran megerősödő szél és több helyen jelentős mennyiségű csapadék jelzi majd, hogy már bizony novembert írunk.
hvg.hu
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője soha nem értett egyet azzal, hogy Horthy Miklós egykori kormányzónak szobra legyen. Az "se neki, se Kádár Jánosnak nem jár" – mondta Rogán Antal hétfőn újságírók előtt.
MTI
Kivételes sürgős eljárásban tárgyalhatja az Országgyűlés a hamisított bajai videóval összefüggő büntető törvénykönyvi (Btk.) módosítást - hangzott el a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén, ahol az ellenzéki képviselők a tényfeltároló újságírás végét jósolták, ha a Ház elfogadja az előterjesztést.
MTI
Orbán Viktor megint nem fog megúszni néhány ellenzéki kérdést, Dúró Dórának és Schiffer Andrásnak is válaszolnia kell, igaz, ilyen "tortúrán" csak négy hetente kell átesnie a kormányfőnek. Ráadásul Kövér László most annyira vigyáz rá, hogy a szocialista Ujhelyi Istvántól el is vette a levezető elnöki tisztséget erre az időre. Percről percre a parlamentből.
hvg.hu
Fegyveres rablások miatt keresték az osztrák és a svájci hatóságok azt a macedón férfit, akit Zalaegerszegen fogtak el a helyi rendőrök a napokban.
HavariaPress
Vácszentlászlóról több fiatal kórházba került mérgezés gyanújával még október végén, egyikük vasárnap elhunyt. Mindannyian fagyállót ittak, és attól lettek rosszul. A rendőrség vizsgálja, hogyan jutottak az italhoz.
MTI