Sikkasztásért vádat emeltek egy nyelviskola vezetője ellen
Vádemeléssel zárta a nyomozást a rendőrség egy szegedi nyelviskola vezetőjével szemben 70 rendbeli sikkasztás miatt.
Vádemeléssel zárta a nyomozást a rendőrség egy szegedi nyelviskola vezetőjével szemben 70 rendbeli sikkasztás miatt.
HavariaPress
Egy ügyben a garázdaság gyanúja alól már felmentették őket, most gyülekezési joggal való visszaélés a vád.
MTI
59 lakást és három egyetemi épületet érint a tűzszerészek akciója. Egy közeli építkezésen kerültek elő robbanótest-maradványok.
MTI
MTI
hvg.hu
Megkezdte a vizsgálatot a szociális temetésről szóló jogszabály ügyében az alapvető jogok biztosa, aki a Magyar Nemzetnek beszélt arról is, hogy a korrupcióellenes közérdekű bejelentések elemzésére új főosztályt állítanak fel.
MTI
Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója nem megy el az ügyet vizsgáló albizottság ülésére, mert nem akarja legitimálni a bizottságosdi politikai céljait. Kocsis Máté ne használjon kettős mércét - írta levelében.
MTI
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt rendelt el nyomozást hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő napokban elhangzott kijelentéseivel összefüggésben ismeretlen elkövető ellen – írja a Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
A szokásosnál hosszabban, 7-től 20 óráig tartanak nyitva a budapesti temetők csütörtöktől vasárnapig mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából. Jövő hétfőn áll majd vissza a szokásos rend – közölte a Budapesti Temetkezési Intézet.
MTI
Még hullhat eső szerdán és a szél is erőre kaphat, de nem lesz hideg, van, ahol 22 fokot is mérhetnek. Csütörtökön és pénteken már megszűnik az eső, napközben viszont pár fokkal hűvösebb időre számíthatunk.
hvg.hu
Nem jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélt a bíróság egy üzemtechnikust a Miskolcon 2011 szeptemberében bekövetkezett gázrobbanás miatt, az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - hangzott el kedd este a TV2 Tények című műsorában.
MTI
Túszejtési szimulációs gyakorlatot tartottak a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai a X. kerületi Venyige utcai börtönben - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Első fokon tizenegy évre ítélte a Szegedi Törvényszék kedden azt a hódmezővásárhelyi férfit, akit édesanyja megölésével és zaklatásával vádolt az ügyészség.
MTI
Trágár nyelvezetű népszavazási kezdeményezéseket utasított el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a keddi ülésén.
MTI
MTI
hvg.hu
A DBR Metró Kft. korábbi projektigazgatója szerint az AAM Zrt. külső tanácsadó cégként részese volt annak a munkának, amellyel több tízmilliárd forintot takarítottak meg a metróberuházásban. Erről tanúként a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán beszélt.
MTI
Tűzszerészi munkák miatt szerda reggel 8 órakor lezárják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem három épületét, valamint azok környékét - közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje kedd este.
MTI
A budapesti közlekedés olyan fontos Tarlós Istvánnak, hogy nem beszélhet róla senki rajta kívül. Még a budapesti közlekedés vezetője sem – írja az Origo azzal kapcsolatban, hogy a hírportál interjút kért a BKK vezetőjétől, de Vitézy Dávid nem nyilatkozhatott, mert a Főpolgármesteri Hivatal nem engedélyezte ezt.
hvg.hu
Több mint százéves melegrekord dőlt meg kedden Moszkvában: 14,9 fokot mértek, ezzel megdőlt az 1895. október 29-i 14,8 fokos korábbi rekord – közölte a Fobosz meteorológiai központ munkatársa a RIA Novosztyi hírügynökséggel.
MTI
Hatalmas érdeklődésre tett szert egy videó, amely egy több mint tíz évvel ezelőtt leselejtezett – azóta magántulajdonba került – MiG-21 típusú harcászati elfogó-vadászrepülőgép hajtóműindítását mutatja be a budaörsi repülőtéren. A Facebookon heves vitákat váltott ki a kisfilm, miután a felvételeken kivehetőek olyan berendezések, melyek fegyverzetnek minősülnek. Persze, az is szóba került, hogy a MiG-21-esektől az állam bagóért szabadult-e meg, és ha a privát cég hadászati célra értékesíti tovább a gépeket, mit szólnak hozzá a gyártó oroszok.
Szekeres Szabolcs
Román vendégmunkásokról is kérdezték a rendőrök annak a nőnek a férjét, akit szeptember végén gyilkoltak meg kocogás közben Soroksáron – írta a Bors.
hvg.hu
A Budapesti Közlekedési Központ szerint folyamatosan emelkedik a bevételük anélkül, hogy a jegyár az inflációt meghaladó mértékben nőtt volna. Úgy látják, hogy ez az elsőajtós felszállási rend bevezetésének is köszönhető, ezért szükséges annak további járatokra való kiterjesztése.
unknown