L. Simon László feljelent egy ökogazdálkodót és bepereli a Népszavát
L. Simon László szerint sértő és valótlan kijelentéseket tettek róla a Népszavában. Bepereli a Szabad Föld című hetilapot is.
L. Simon László szerint sértő és valótlan kijelentéseket tettek róla a Népszavában. Bepereli a Szabad Föld című hetilapot is.
MTI-OS
Ha minden igaz, Gyurcsány Ferenc volt az oka annak, hogy Felcsuti Péter, volt bankszövetési elnök kilépett az Együtt 2014-ből. Felcsuti ugyanis szélesebb ellenzéki összefogást szeretett volna.
hvg.hu
Több tettest keres a rendőrség a szeptember 25-i soroksári gyilkossággal összefüggésben. A szakértő véleménye is arra utal, hogy legalább ketten lehettek K. Krisztina gyilkosai.
hvg.hu
Több alkalommal lopott parfümöket egy 15 éves fiú Kaposváron, a rendőrség elkapta, nemsokára bíróság elé állhat.
hvg.hu
Kerékpárost ütött el egy tehervonat Makó és Hódmezővásárhely között kedd reggel. A férfit mentőhelikopter vitte kórházba.
MTI
Nyílt levélben közölte a 4K!, hogy nem vesz részt az "összellenzéki demonstráción" október 23-án. A párt "a már leszerepelt politikusi kaszttal" nem tud együttműködni, sem "statisztálni a hatalmi játszmáikhoz".
hvg.hu
Szanyi Tibor közleményben kifogásolja, hogy a Fidesz máris elkezdte a kampányt. Szerinte közpénzből népszerűsíti magát a kormánypárt.
hvg.hu
Kedden sem terheli markáns fronthatás szervezetünket, nyugaton azonban gyenge melegfront jellegű hatás érvényesülhet. Alapvetően azonban kellemes, az ilyenkor megszokotthoz hasonló őszi idő várható.
hvg.hu
Összesen félmillió liter gázolajat fejtettek át a Dunaföldvárnál megfeneklett szerb tankhajóból kedd hajnalban – közölték a katasztrófavédelemtől. A rakomány csökkenésével az 1,2 millió liter gázolajat szállító hajónak sikerült elmozdulnia, a jármű nem sérült meg, és a környezetbe sem került gázolaj.
MTI
Budapest felé feloldották a útlezárást, Nagykanizsa felé azonban továbbra is korlátozás érvényes az M7-es autópálya somogyi szakaszán – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.
MTI
Tovább nőtt a külföldön tanuló magyar egyetemisták száma a Napi Gazdaság keddi számában ismertetett kutatás szerint.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
A kedd napsütéssel kezdődik, majd előbb délnyugaton, majd nyugaton eső, zápor előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.
hvg.hu
Czeglédy Csaba négy órát töltött a Nyomozóiroda budapesti központjában. Megerősítette terhelő vallomását Lazáry Viktor ellen. A Blikk szerint a rendőrség számára nem kérdés, hogy a rejtett kamerás felvételen a szombathelyi alpolgármester szippant valamit az orrába.
MTI
Zsigó Róbert bajai polgármester, a Fidesz kommunikátora kihallgatáson érezte magát, amikor egy hétfői sajtótájékoztatón a Klubrádió riportere kérdéseket tett fel neki. A riporter azt szerette volna meg tudni, Zsigó mit ért azon, hogy a baloldal riogatja a bajai választókat. Ez nem sikerült neki. Zsigó 1:10-nél tudakolja meg, hogy kihallgatáson van-e. A videót a 444.hu tette közzé.
hvg.hu
Az abasári vízben szerves mikroszennyező anyagokat találtak. A megyei védelmi bizottság operatív törzset hozott létre. A lakosságot szórólapokon és hangosbemondón tájékoztatták a történtekről.
MTI
Megfeneklett egy szerb, gázolajat szállító önjáró tankerhajó a Dunán, Dunaföldvárnál. A katasztrófavédelem, a rendőrség és a közlekedési hatóság jelenleg keresi a megoldást a gázolaj átfejtésére.
HavariaPress
A kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a prevenció, az ártalomcsökkentés és az oktatási intézményekben folyó felvilágosító kampányok hatékonyabbá tétele is a célja az új, 2013 és 2020 közötti időszakra szóló nemzeti drogellenes stratégiának, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az ígérettel ellentétben nem működött a héfőre beharangozott, hatmilliárd forintért kiépített rendszer a tesztcsomópontokban. Kiderült: a FUTÁR-on szoftverfrissítést kellett végezni.
hvg.hu
Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án a budapesti Hősök terén mond ünnepi beszédet – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága hétfőn.
MTI