Euróezrekért kínálnak magyar útlevelet egy honlapon
Ötezer euróért kínálja ukránoknak a magyar állampolgárságot egy orosz nyelvű ukrajnai honlap – írta keddi számában a Népszabadság.
Ötezer euróért kínálja ukránoknak a magyar állampolgárságot egy orosz nyelvű ukrajnai honlap – írta keddi számában a Népszabadság.
MTI
MTI
Népszabadság
Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül kedden, esni is fog több helyen, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 16 fok között alakul.
hvg.hu
A 76-os még hivatalosan át nem adott, nagykapornaki szakaszán szombaton történt a második halálos motoros baleset. A hatóságok a közlekedés biztonságát javító intézkedésekről egyeztek meg.
MTI
A Patyi András elnökletével működő Nemzeti Választási Bizottság egy magánszemély négy beadványát tárgyalta. Az első két kezdeményezés a devizaalapú hitelek visszafizetésének könnyítését célozta. A másik két kérdés hitelesítését azért tagadták meg, mert alaptörvényben tiltott tárgykört, nemzetközi szerződésbeli kötelezettséget érintettek.
MTI
A cég teljesíteni akarja azt az egy évvel ezelőtt hatályba lépett előírást, amely szerint a magas cukor- és sótartalmú termékeket száműzni kell az iskolákból. Bár ez a jogszabály nem a gyártóra, hanem alapvetően a forgalmazókra, vagyis a büfésekre ró kötelezettséget.
MTI
Wittner Mária megrágalmazásával vádolják az ismert baloldali ügyvédet, de nem jelent meg perének legutóbbi tárgyalásán. Dániel Péter már a per kezdetén hangoztatta, hogy az eljárást üldöztetésnek tekinti.
MTI
Vasárnap érte el Magyarországot egy ciklon, amely a Dunántúl délnyugati megyéiben sokfelé 20-25 milliméter csapadékot hozott. Baranya megye egyes részein néhol 40 millimétert meghaladó csapadék hullott.
MTI
Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát választották a Nemzeti Választási Bizottság elnökévé a testület hétfő esti alakuló ülésén, elnökhelyettessé pedig Bozsóki Évát. Mindkét döntést egyhangúan támogatta a testület.
MTI
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek azért volt szüksége tízezer tagsági nyilatkozatra, hogy bevett egyházzá válhasson.
hvg.hu
Minden budapesti általános iskolás tanuljon meg síelni - ezzel a felkiáltással is döntöttek arról a törvényről, amely a kormány szándéka szerint "megalapozza egy európai színvonalú sportkomplexum kialakítását" a budapesti kirándulóhelyen, de nem változtatja meg országos érvénnyel a természetvédelmi, erdővédelmi és építésügyi szabályokat. A törvény ingyenesen a XII. önkormányzat vagyonkezelésébe adta a Normafánál fekvő állami tulajdonban lévő földterületeket.
MTI
A 42 éves Sz. János nem kérdezett, csak rúgott. Előtte hozzátartozója, egy terhes nő járt az orvosnál. A nőgyógyász nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
hvg.hu
Néhány nap múlva szabálysértésnek minősül majd, ha valaki világörökségi területeken él az utcán, az önkormányzatoknak pedig ismét lehetőségük lesz arra, hogy további közterületeket jelöljenek ki, ahol jogellenes az életvitelszerű tartózkodás. A szabálysértési törvény erről szóló módosítását Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére az Országgyűlés hétfőn fogadta el 240 igen szavazattal, 45 ellenében, 37 tartózkodás mellett.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Országgyűlés hétfőn kétharmados többséggel megválasztotta a Nemzeti Választási Bizottság hét tagját, akiket az államfő jelölt.
MTI
Az LMP-ből kilépő és most az Együtt-PM szövetségben politizáló Szilágyi Péter helyére Osztolykán Ágnest, a KDNP-s Vejkey Imre helyére a szintén KDNP-s Spaller Endrét ültették a képviselők.
MTI
A Dunaföldvár közelében történt baleetben két ember megsérült. Az érintett útszakaszt teljes szélességben lezárták.
MTI
Esztergom inkább körgátat szeretne az emlékmű helyett.
hvg.hu
Környezetkárosítás miatt feljelentést tett a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Kaposba került vinaszszennyezés miatt, amely hétfőn elérte a Siót - közölte a Tolna megyei kormánymegbízott hétfőn.
MTI
Néhány nappal ezelőtt brutális módon végeztek Soroksáron egy nővel, aki este, mint rendszeresen, futni indult. A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális, 14 fős nyomozócsoportja keresi a tettest vagy tetteseket. A szörnyű tragédiáról az áldozat férje, a taxisként dolgozó testépítő, Kardos Lajos beszélt a hvg.hu-nak.
hvg.hu
A buszvezető sorra tarolta le a jelzőtáblákat, ezt látva az utasok felszólították a vezetőt, hogy álljon meg, majd leszálltak. A Győri Törvényszék 10 havi, két év próbaidőre felfüggesztett elzárással sújtotta a buszvezetőt.
MTI
Hétfőn megkezdődött Budapesten az Active Guardian 2013 nemzetközi gyakorlat, amelyen a Magyar Honvédség Műveleti Vezetési Rendszert (MH MVR) tesztelik megelőző védelmi helyzetben, például egy katasztrófa vagy egy, az országot érő támadás esetén.
MTI