Nemzeti Öntözési Ügynökségünk is lesz
A Világgazdaság szerint új országos hatáskörű szerv, a Nemzeti Öntözési Ügynökség jöhet létre a közeljövőben, ha a kormány elfogadja a hamarosan elé kerülő Nemzeti Vízstratégiát.
A Világgazdaság szerint új országos hatáskörű szerv, a Nemzeti Öntözési Ügynökség jöhet létre a közeljövőben, ha a kormány elfogadja a hamarosan elé kerülő Nemzeti Vízstratégiát.
MTI
Majdnem egy éve fegyvertelenül áll a főváros a forgalmas helyeken egyre gyakrabban felbukkanó zugárusokkal szemben. A közterület-felügyelet szerint az Alkotmánybíróság egyik döntése miatt nem tudnak hatékonyan fellépni, bár már korábban, az új szabálysértési törvénnyel elkezdődött a lefegyverzésük. Most a parlamentben is kapcsoltak, és módosítják a szabálysértési törvényt, így jogszabályi akadálya már nem lesz annak, hogy eltűnjenek a gyanúsan olcsó termékek a közterekről.
Kovács Áron
"Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra" – indokolta a politikus visszavonulását György Róbert, a Fidesz esztergomi szervezetének új elnöke.
MTI
Kedden az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, csak az ország északkeleti részén lehet felhő. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 19 és 24 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb is lehet.
hvg.hu
Az ügyész részben letöltendő, részben felfüggesztett szabadságvesztést, Hunvald György, Gál György és egyik vádlott-társuk védői pedig felmentést kértek perbeszédeikben az önkormányzati korrupció vádja kapcsán hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
MTI
A hidegfront erős széllel érkezett, amely kisebb homokvihart kavart Pest megyében.
hvg.hu
A szombathelyi IC Beled állomáson gázolta halálra a fiatalembert. Korábban Székesfehérvár közelében tehervonat gázolt halálra egy férfit.
MTI
Hétfő este ismét szavazott a Ház arról az indítványról, hogy 500 millió forinttal támogassák a nehéz helyzeben lévő Pető Intézetet.
hvg.hu
A 86 éves győrasszonyfai nőt múlt szerdán reggel találták meg a kertjében. A földön feküdt, jobb karja hiányzott. Hétfő hajnalra belehalt sérülésébe.
hvg.hu
Wintermantel Zsolt lilában feszített a Fradi-Újpest-meccsre tartó buszon. Másképp nem is juthatott volna be a Puskás Ferenc Stadionba - mondta.
hvg.hu
A Békés Megyei Értéktár Bizottság döntése szerint a csabai kolbász, a gyulai kolbász és a gyulai vár kiemelt nemzeti érték, ezeket a Békés megyei értékeket javasolja hungarikummá nyilvánítani.
MTI
Az orvosok óva intették a túl sok mozgástól az autóbalesetben vállficamot szenvedett minisztert, ezért ezen a héten csak oda megy el, ahová muszáj.
hvg.hu
Kormánypárti képviselőket kérdeztünk arról, ők hogy foglalnák a gránitszilárdságú alkotmányba a rezsicsökkentést. Érdekes válaszok születtek.
hvg.hu
A kormány és a főváros győzedelmeskedett a kerületi fideszes polgármesterekkel vívott legújabb csatában: az Országgyűlés hétfőn kora este elutasította azt a módosító indítványt, amely a fővárosi önkormányzat helyett a kerületek határozzák meg, mely közterületeken nem kívánnak hajléktalanokat látni. A belháború következtében szokatlan dolog történt: kilenc kormánypárti képviselő a többséggel szemben szavazott.
hvg.hu
Mintegy kétmillió eurós összköltségű európai uniós fejlesztés valósul meg az Aggteleki Nemzeti Parkhoz kapcsolódva. A nagytestű ragadozók élőhelyének felmérését, és világörökségi barlangok kezelését is célzó projektet hétfőn indították útjára Bódvaszilason.
MTI
Vitafórumot tartott A Város Mindenkié csoport hétfőn Budapesten, a képviselői irodaháznál, ahol a csoport hajléktalan aktivistái, szakértők és országgyűlési képviselők a szabálysértési törvény módosításáról és a lakhatásról beszélgettek.
MTI
A Klik az iskolaigazgatókra testálta azt a feladatot, hogy írassák alá pedagógusok kinevezésének módosítását. A dokumentumon szerepel az új bér, illetve az, hogy a tanár ezentúl a Pedagógus Kamara tagja. A számos homályos pont ellenére a legtöbben aláírják a papírt, a renegát pedagógusokat pedig jegyzőkönyvezik.
BI
Elgázolt egy embert a tehervonat Székesfehérvár és Szabadbattyán között, ezért a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon késéssel közlekednek a vonatok. A középkorú férfi meghalt.
HavariaPress
Vádemelést javasol a vitapartnerét áprilisban szándékosan elgázoló mezőkovácsházi férfi ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló 21 éves J. Márkot a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítja - közölte a főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.
MTI
Jegyet és bérletet is árusító ügyfélközpontot nyitott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Liszt Ferenc-repülőtéren, tájékoztatást adnak a közlekedési lehetőségekről, információs kiadványokat biztosítanak a Budapestre látogatóknak.
MTI