"Ladányi Sándor tönkreverte a Fidesz jelöltjét"

Az MSZP szerint a szigetszentmiklósi győzelem azt bizonyítja, hogy összefogással leváltható a Fidesz-kormány, a DK szerint pedig a hárompárti együttműködés sikere a mai választás. Az Együtt-PM már előre néz: szeptember 22-én ugyanis a bajai választáson indítanak közös jelöltet a DK-val és az MSZP-vel.


Lehűléssel indul az ősz első hete, de még van remény

Kisebb lehűléssel, záporokkal, zivatarokkal indul az ősz első hete, de a hét közepétől ismét több napsütésre lehet számítani, akár 28 Celsius-fokos meleg is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.




Virrasztva várják haza Balogot Gyurcsányék

Alternatív tanévnyitó rendezvényt tartott a Demokratikus Koalíció vasárnap a fővárosban. Gyurcsány Ferenc DK-elnök nem csak a kormány oktatáspolitikáját bírálta, arról is beszélt: senki sem próbálhatja kiszorítani pártját a demokratikus oldal képviseletéből. A párt aktivistái reggelig az erőforrás-minisztérium Akadémia utcai épülete előtt maradnak, ott virrasztva megvárják Balog Zoltán minisztert.





Hoffmann: igazi megújulást hoz az új tanév

Balog Zoltán és Hoffmann Rózsa is beszédet mondott a IV. Nemzeti Tanévnyitón Debrecenben. Az emberi erőforrás miniszter azt kérte a politika szereplőit, hogy "nem rongálják a bizalmat a köznevelésben", a köznevelésért felelős államtitkár pedig úgy hiszi: az új tanév igazi megújulást hoz, mert azt változások sora jellemzi.


"A közoktatást egy nagy vödör nemzeti mázzal öntötték nyakon"

Az LMP szerint a közoktatásban nem új időszámítás kezdődött, az valójában a régebbi korok időszámításának folytatása. Osztolykán Ágnes országgyűlési képviselő szerint annyi történt, hogy "az államosított közoktatást egy nagy vödör nemzeti mázzal öntötték nyakon".



Egy héten át folyt az újraélesztés Szegeden

Önkéntesek egymást váltva tízezernyolcszáz percen, azaz egy teljes héten keresztül gyakorolták a laikus újraélesztést egy felnőtt férfit formázó fantomon, és ezzel új rekordot állítottak föl.