Így tartaná otthon az elvándorlást fontolgató fiatalokat a kormány

A kormány az elvándorlást fontolgató fiatalok itthon maradásához többféle módon igyekszik kedvező feltételeket teremteni, mindehhez itthoni és uniós forrásokból több száz milliárd forint áll rendelkezésre - mondta az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos.



Meglepődik, ha ma taxiba ül Budapesten

Életbe lépett a budapesti taxirendelet, ennek értelmében a taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Az alapdíj 450 forint, ezen felül kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni.










Matekozz ugróiskolával és iszlám csempedizájnnal!

A legtöbben az iskolások közül általában matematikából szorulnak pótvizsgára, és érettségin is ebből a tantárgyból buktatnak a legtöbbször. Pedig a matek lehet örömteli, kreatív foglalatosság, ami fejleszti az együttműködési készséget, és erősíti a gyerek önbizalmát. A titok nyitja a matek élményközpontú megközelítése.


Esős vasárnapunk lehet

Vasárnap kezdetben még kellemes idő lesz a jellemző, majd egy hidegfront hatására fokozatosan megélénkül és északnyugatira fordul a szél, valamint elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak - áll az Időkép előrejelzésében. Hajnalban 10-16°C, délután 21-27°C között alakulnak a hőmérsékletek.



Litván–magyar botrány: hallgat az MTI, hazudik a Külügyminisztérium

A magyar kormány próbál újra jóban lenni a baltás ügy után az örményekkel, és ehhez a litvánok közvetítését kérte, hiába - derül ki annak a két litván diplomatának a lehallgatott, és Youtube-ra is kikerült telefonbeszélgetéséből, akiket most visszahív kormányuk. A magyar külügy szerint nincs közvetlen magyar szál a sztoriban, és az MTI is megpróbál így tenni.