Zaklatott lázadók vezetnék a népet a devizahitelek ellen

Mi köze a devizahiteleknek a Szent Koronához? Hogy került az echelon tanú, Molnár F. Árpád a parlamentbe? Valóban a Jobbikhoz köthetőek az otthonvédő szervezetek? A hvg.hu utánajárt, kiknek a vezetésével, milyen ideológiák és törésvonalak mentén szerveződnek az egymással is rivalizáló, egyik tüntetést a másik után szervező devizahiteles szervezetek.



Vádat emeltek a postapalota eladása ügyében

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség hat emberrel szemben pénteken a Fővárosi Törvényszéken a postaszékház eladása ügyében.



Magyarok a világsajtóban

A magyar és a lengyel konzervatívok elleni médiatámadásokról jelentetett meg összehasonlító elemzést a Nouvelles de France című francia hírportál pénteken, míg az Adevarul blogrovatában egy román szociáldemokrata képviselő foglalt állást az Erdéllyel kapcsolatos történelmi jogokkal összefüggésben.



Késsel fenyegetőztek egy nemzeti dohányboltban

Késsel vagy késutánzattal fenyegette meg egy újbudai dohánybolt eladóját egy 25 év körüli férfi péntek hajnalban, majd a kasszában lévő pénzzel elmenekült – közölte honlapján a rendőrség.




Elvesztette egyeduralmát a Hit Gyülekezete Hajdúsámsonban

Bár Hajdúsámson önkormányzata átadta a település egyetlen általános iskolájának fenntartási jogát a Hit Gyülekezetének, lesz állami közoktatás a városban, erre 475,4 millió forintot biztosít a kormány - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sajtófőnöke az MTI érdeklődésére.


Megöltek és elástak egy 21 éves fiút

Fél éve eltűntként keresték azt a 21 éves fiatalembert, akinek holttestét egy tompai kertben találták meg a nyomozók csütörtökön. A fiatalembert meggyilkolták, majd elásták. Az emberölés gyanúsítottját őrizetbe vették – értesült a HavariaPress.



Majtényi cáfolja a politikai kötődést

Az Eötvös Károly Intézet soha nem kapott és nem is fogadott volna el olyan támogatást, amelyért a támogató politikai feltételeket szab; működéséhez, intézményfenntartásra sem a mostani, sem az előző kormányoktól nem kért és nem is fogadott el költségvetési forrást - szögezte le az intézet elnöke pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.



TASZ: nem kellenek rendőrök az iskolákba

A Társaság a Szabadságjogokért szerint a folyamatos iskolai rendőri jelenlét nem csökkenti a drogfogyasztást és nem javítja a közbiztonságot, ellenben a társadalmi kirekesztés és egyenlőtlenség fokozása irányába hat és egyenes utat nyit az iskolából a börtönbe.


A Jobbik megint kiakadt Kövér Lászlóra

A Jobbik szerint a kötelezettségszegés gyanúja vetődik fel az Országgyűlés elnökének munkájával kapcsolatban, aki frakcióvezetőjük kezdeményezése ellenére nem hívta össze a házbizottságot. A párt ezért ismét feljelentést tesz.



Katonai szálon indítottak nyomozást a romagyilkosságok ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség katonai büntetőeljárásra tartozó nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen múlt pénteken a romagyilkosságokkal kapcsolatban, miután teljes körű iratvizsgálatot folytatottak az ügyben – közölték pénteken, részleteket azonban nem árultak el.


Megkönnyítik a hallássérültek dolgát három pesti buszpályaudvaron

Hallókészüléket használó utasok tájékozódását könnyíti meg az az elektronikus rendszer, amelyet a Volánbusz Budapest legforgalmasabb buszpályaudvarain és Érden épített ki. Segítségével jobban hallhatóak a hangosbemondón keresztüli tájékoztatók és a pénztári mikrofonok.