Még mindig nem tudni, lesz-e tűzijáték

Kora délután döntenek arról, hogy a balatoni tűzijátékokat megtartják-e, a budapesti tűzijáték lebonyolítása egyelőre nincs veszélyben – közölte délben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).



Semjén pénzt "vitt" Esztergomnak

A kormány ötvenmillió forint támogatást biztosít az esztergomi királyi vár kápolnája és az annak szomszédságában található Studiolo restaurálási munkáinak felgyorsításához - jelentette be Semjén Zsolt.


Áder: új kiegyezés kell

Egymást tiszteletére, összefogásra szólított fel Áder János az augusztus 20-i tisztavatáson. A Hősök terén elmondott beszédébe beépítette Kennedy elnök gondolatát is.





Szent István, a Rákosi-korszak Horthytól örökölt „forradalmár”-ikonja

Az augusztus 20-i rendezvénysorozatnak több olyan eleme is van, amit épp úgy szeretett Horthy Miklós, mint Rákosi Mátyás vagy Kádár János, de a rendszerváltáskor felemelkedett új elit sem veti meg. Az eredetileg katolikus ünnepnek számító nap akkor vált nemzeti ünneppé, amikor összevonták az „új kenyér” napjával. Ám az augusztus 20-án rendszeresen megidézett hagyományok valójában soha nem léteztek, a Horthy-korszakban találták ki őket, és a pártállami időszakban nyerték el a mai formájukat.





Itt a hidegfront és a vihar, riasztást rendeltek el

Három északnyugati megye több járására hétfőn kora este elsőfokú riasztást adtak ki a viharos erősségű szél miatt. Ezeken a területeken már a következő órákban számítani lehet arra, hogy a legerősebb széllökések a 70 kilométer/órát is meghaladhatják.


Lángolt Debrecen határa, tűzvész Borsodban

Két, kettes kiemelt riasztású tűzesethez riasztották a tűzoltókat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hétfő délután; Sajóbábonynál, illetve Tardon oltottak. Debrecen határában lakóházakat veszélyeztetett az avartűz hétfő délután.



Áder kinevezte Orbán jelöltjét a médiahatóság élére

Áder János köztársasági elnök - a miniszterelnök javaslatára - 2013. augusztus 19-i hatállyal kilenc évre kinevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökévé Karas Monika Zsuzsannát. Az NMHH új elnöke az államfőtől a Sándor-palotában vette át, majd aláírta a kinevezési okmányokat hétfő délután.



Kövér: a függetlenséget 2010-ben nyertük vissza

Független államot teremtettek elődeink, mert tudták, hogy a függetlenségében sérült állam nem tudja szolgálni a hazát, a hazában élő magyarok és nem magyarok érdekeit - mondta Kövér László Kassán, a Löffler Béla Múzeumban, hétfőn.


A Heti Válasz főszerkesztőjét is kitüntette Áder

Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2013. augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe alkalmából művészeket, újságírókat, kutatókat tüntetett ki. A középkereszt és a tisztikereszt kitüntetettjei, illetve a hivatalos államfői indoklás.


Narancssárga vagy piros riasztás esetén elmarad a tűzijáték

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyelőre nem lát olyan rendkívüli körülményt, amely a keddi szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné. A jogszabály szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga vagy piros riasztása esetén, illetve erős szélben le kell mondani a tűzijátékot, de erről csak az esemény előtt döntenek.


A Nemzeti Színházban adta át Balog a kitüntetéseket

Az emberi erőforrások minisztere szerint a Szent István-i életmű az a mérce, amelyhez ma is mérni kell a teljesítményeket. Balog Zoltán hétfőn a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket adott át a Nemzeti Színházban, köszöntőjében arról beszélt, ha magas is ez a mérce, nem szabad kevesebbet akarni és tenni az országért, a nemzetért, mint amit az államalapító király akart és tett.