Jön az első- és másodosztályú magyar dinnye

Az idén ötszáz hektárral több területen termesztenek majd dinnyét a magya gazdák, így akár exportra is maradhat a görögdinnyéből. Simonka György, a zöldség-gyümölcs promócióval megbízott miniszteri biztos egy békési fórumon azt mondta, első- és másodosztályba fogják sorolni a dinnyéket, a másodosztályú olcsóbb lehet.





Bajnai: "már csak egy év, és a prágai gyors befut Budapestre" – tüntettek a Fidesz-székháznál

Több száz tüntető és pár ellentüntető részvételével véget ért incidens nélkül a Fidesz-székház előtt az Együtt-PM szervezte demonstráció a "trafikmutyi és a földrablás" ellen. A tüntetésen Bajnai Gordon is beszélt, aki azt mondta: nem a Fidesz-székházat, hanem a parlamentet akarják elfoglalni, ami pedig Csehországban történt, az "Orbán Viktorral és társaival is megtörténhet". Ebben az évben Bajnai a dohányzásról való leszokást javasolja, utána viszont "igazságot fognak szolgáltatni a föld- és trafikmutyi áldozatainak".




A hálapénz ellen szövetkeztek a rezidensek és az orvostanhallgatók

Megállapodást írt alá a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) és az ország négy egyetemén működő orvostudományi kar hallgatói önkormányzata hétfőn Budapesten. A dokumentum aláírói kinyilvánították, hogy együttműködnek a graduális és a posztgraduális orvosképzés minőségének javításáért.



Fotók: pár hétig nem járnak egy szakaszon a 4-6-os villamosok

A 4-es és a 6-os villamosok helyett a Nyugati pályaudvar és a Rákóczi tér között villamospótló autóbuszok járnak egészen július 27-éig. Július 27-e és augusztus 19-e között pedig a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások közötti szakaszon újulnak meg egyes szakaszokon az elhasználódott villamosvágányok.










"Itt nemzeti pénzmosoda nyílik"

Az LMP szerint a Fidesz tálcán kínál adóamnesztiát a bűnözőknek a Stabilitás Megtakarítási Számla konstrukciójával. Az SMSZ bármelyik banknál nyitható, azon legalább 5 millió forintot kell elhelyezni forintalapú állampapírban, és egy személynek akár több számlája is lehet.