Erőszakra számít a Fidesz a székháza előtt ma este

A Fidesz arra szólítja fel a hétfő esti demonstráció szervezőit, hogy tartsák be a törvényeket, és ne forduljon elő az az erőszakos fellépés, amely néhány hónapja történt a nagyobbik kormánypárt Lendvay utcai székházánál – mondta Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján. Az Együtt–PM Szövetség korábban azt közölte az MTI-vel: demonstrációt tartanak hétfőn "a Fidesz-maffia, a trafikmutyi és a földrablás" ellen.





Újra működik az elektronikus csomagfelvétel a postán

A Magyar Posta elektronikus csomagfelvétele hétfőn délelőtt műszaki okok miatt akadozott. A csomagfelvétel kézi rögzítéssel történt, de a hibát délre már elhárították – közölte Apáti-Tóth Kata, a társaság szóvivője hétfőn.


Apadnak itthon a folyók és jön a felmelegedés

Az előrejelzések szerint szerdáig marad a csapadékmentes időjárás a Duna egész vízgyűjtőterületén, és egyre erősödik a nappali felmelegedés – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság hétfőn.


Füstpróbákat tartanak a Keleti pályaudvarnál

A keddtől csütörtökig tartó füstpróbán 20 ezer köbméter fehér füstöt bocsátanak ki, amely a három napos próbán elérheti a felszínt is. Ezzel az állomás hő- és füstelvezető rendszerét, valamint főszellőzőrendszerét tesztelik a szakemberek.



Orbánékra vár az EU az alkománymódosítás ügyében

Továbbra is kapcsolatban vannak egymással a magyar hatóságok és az Európai Bizottság illetékes szolgálatai, hogy megnyugtató megoldást találjanak a politikai hirdetések korlátozásának továbbra is nyitott kérdésére - válaszolt az MTI kérdésére hétfőn az Európai Bizottság egyik szóvivője.


Lázár-bábut akasztott a Fidesz-székházra a DK

Jelképesen szobrot állított Lázár Jánosnak a Demokratikus Koalíció (DK) a Fidesz Lendvay utcai székháza mellett. Varju László mindezt azzal indokolta, hogy Miniszterelnökséget vezető államtitkár a "legnagyobb trafikmutyi-gyáros".





Öt százalékkal emelték a vakok személyi járadékát

Júliustól már az 5,2 százalékkal megemelt fogyatékossági támogatást, illetve vakoknak járó személyi járadékot kapja a csaknem 120 ezer érintett – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkársága hétfőn.




Orbán négyszemközt beszél Ficóval

Budapesten tárgyal kedd délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.


Segítséget kért a kuruc.infótól a rendőrség

Segítséget kért a BRFK Bűnügyi Főosztálya a szélsőjobboldali kuruc.info portáltól egy nyomozáshoz – közölte az atv.hu. A rendőrség megerősítette, hogy segítséget kértek a hatóságok által évek óta vizsgált oldaltól.


Madár szabadon engedett egy madarat - fotó

Madár, azaz Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó engedte szabadon azt a gyógyult kerecsensólymot, amelyet több mint egy hónapja találtak legyengülve, a Tisza-tó mellett - közölte a közmédia híroldala.


Videó: férfi sztriptízt nézett Bajnai a Pride megnyitóján

Végignézte és meg is tapsolta a Bajnai Gordon a Budapest Pride vasárnapi megnyitóján azt a férfi sztriptízt, amelyet a Buzi-e vagy című számra adtak elő a Toldi Moziban. Az Együtt–PM Szövetség vezetője a xnews.hu-nak azt mondta: szerette volna kifejezni szolidaritását, azért ment el a megnyitóra, bár a „nagyon explicit szexuális nyilvános fellépések kicsit távol állnak tőle”.