Szinte mindenütt fogynak a magyarok

Valamennyi szomszédos országban csökken az ott élő magyarok száma, kivéve Ausztriát. A kettős állampolgárságról hozott törvény a jelek szerint csak súlyosbított a helyzeten.


MSZP: trafikmutyi után patikamutyi jön?

Az MSZP szerint a szerdán elfogadott egészségügyi salátatörvénnyel több száz patika lehet az államé. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő szerdán azt mondta: korábban is kétségbe vonták, hogy a patikusok egyöntetű akarata lenne a többségi tulajdon megszerzése a gyógyszertárakban, ezért nem értettek egyet azzal, hogy ezt kötelezővé tegyék.


Tetszik az uniónak az Emmi felzárkóztatási stratégiája

Az Európai Bizottság kimondottan pozitívan értékeli a felzárkózási stratégia megvalósulását, és javasolja, hogy az uniós források felhasználásánál Magyarország is prioritásként kezelje a romák felzárkózásának támogatását a 2014-2020 közötti időszakban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.



18 éves zárkatársa vert halálra egy fogvatartottat Gyulán

Zárkatársa bántalmazta, és meghalt egy fogva tartott férfi a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, Gyulán június 21-én hajnalban, a feltételezett elkövető ellen eljárás indult – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel. A nyomozók kedden gyanúsítottként hallgatták ki B. Sándort.


Fidesz: vége a zöldbáróknak kedvező korszaknak

A Fidesz szóvivője szerint az új földtörvény elfogadása egy olyan korszak végét jelenti, amely a baloldal mögött álló zöldbáróknak, nagybirtokosoknak és spekulánsoknak kedvezett. Ehelyett a családi gazdaságok kezébe kerül a magyar föld megművelése - mondta Zsigó Róbert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Jogvédők: alkotmányellenes maradt az infószabadságról szóló törvény

Hiába módosították az információszabadságról szóló törvényt, az adatkezelők ezután is önkényesen korlátozhatják a közérdekű adatokhoz való hozzáférést – vélik jogvédő szervezetek. A Transparency International Magyarország, a Társaság a szabadságjogokért valamint a K-Monitor vezetője nyílt levelet írtak az ügyben az alapvető jogok biztosának, a Kúria elnökének és a legfőbb ügyésznek.



Már készítik elő az emberkereskedelem elleni stratégia végrehajtását

Az érintett tárcák és hatóságok szerdán megkezdték a kormány által elfogadott, az emberkereskedelem elleni, négy évre szóló nemzeti stratégia végrehajtásának előkészítését - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Berta Krisztina, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára, emberkereskedelem elleni nemzeti koordinátor.



Újraindul a ScienNet, de pénzt nem ad vissza

Új céggel, új szlogennel és új névvel indul újra a ScienNet törzsvásárlói rendszer, amelynek egyykor 400 ezer tagja volt, és amelynek számláin milliárdos összeget zároltak az adócsalási ügy miatt a nyomozók. Az új, svájci bejegyzésű cég elvileg nem jogutódja az amerikainak, de ugyanúgy működik. Az utalványok érvényesek, de a pénzt nem adják vissza, és valószínűleg ez az egész újraindulás értelme.



Meghibásodás miatt késnek a vonatok két vonalon

Elromlott a biztosítóberendezés Szolnok és Szajol között, ezért késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Szolnok-Záhony és a Budapest-Szolnok-Lőkösháza vonalon - értesült a HavariaPress.



Az Inter Media nyerte az NFÜ médiatenderét

Öt ajánlattevő közül az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség médiavásárlásra és a hozzá kapcsolódó médiaügynökségi feladatok ellátására kiírt nyílt közbeszerzését, amelynek a keretösszege 953 millió forint - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Ombudsman: túl nehezek az iskolatáskák

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa vizsgálatában megállapította, hogy a jogszabályi előírás ellenére a gyerekek iskolatáskájának súlya meghaladja a megengedhetőt, ezért jogszabály-módosítást javasolt az emberi erőforrások miniszterének - közölte az ombudsman hivatala szerdán az MTI-vel.




Őszödi beszéd: CD-t lobogtatva nyilatkozott Szabó Bálint

Az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, 2006 és 2009 között készült titkosszolgálati jelentések nyilvánosságra hozatalát kéri a belügyminisztertől Szabó Bálint, a Demokratikus Koalíció volt politikusa, aki a közelmúltban a Heti Válasznak adott interjút az őszödi beszédről. Azt állította, vezető szocialista politikusok állnak a kiszivárogtatás előtt.


Átírta a parlament az egyházi törvényt

Újraszabályozta szerdán a parlament az egyházként elismerés rendjét, miután négy hónappal ezelőtt az Alkotmánybíróság (Ab) az egyházi törvény több rendelkezését is megsemmisítette. A 237 igen szavazattal, 72 nem ellenében elfogadott új szabályok szerint minden vallási közösség használhatja majd az egyház megnevezést.