Előbukkanó csontoktól féltik a temetkező rokonokat

Komoly szaktudást igénylő feladat az elhunytak ravatalozása és elhantolása – fogalmazták meg a szociális temetés tervével szembeni kétségeiket a temetkezésből élők, és több, lapunk által megkérdezett temetőlátogató is kegyeletsértőnek tartaná, ha a hozzátartozóknak kellene részt venniük saját rokonuk temetésében. Ám olyan is akad, aki szerint természetes, ha egy család a családtag búcsúztatásában tevőlegesen is részt vesz.



Jobbik: "a cigányintegráció kétharmados bukás"

A Jobbik szerint a rendőrség keretein belül indított "cigányintegrációs program kétharmados bukás", amire az ellenzéki párt magyarázatot vár a Belügyminisztériumtól (BM). Erről Staudt Gábor beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.



Eszméletlenül hevert a gázzal teli házban egy nő

Közveszélyokozás miatt indítottak eljárást azzal a nővel szemben, akit eszméletlen állapotban találtak egy kompolti házban. A nő - feltehetőleg szándékosan - megrongálta az épületben a gázvezetéket - értesült a HavariaPress.



Nem érdemes ásónyéllel nekimenni a haragosunknak

Ásónyéllel támadt rá haragosára egy férfi Szeged belvárosában. A támadás során azonban ő maga sérült meg: áldozata megszerezte a kapanyelet, s azzal eltörte az orrát - értesült a HavariaPress.



GPS-szel követik a garázda vaddisznókat

A szakemberek szertnének magyarázatot találni arra, miért szoktak be a vaddisznók a lakott területekre a Balaton-felvidéken, ezért a befogott állatokra GPS-el felszerelt nyakörvet szereltek.


Hosszasan bírálta Magyarországot a Human Rights Watch

A kormány által 2010 óta alkalmazott módszeres jogszabály-módosítások gyengítik a hatalom ellenőrizhetőségét, beavatkoznak a médiaszabadságba és aláássák az emberi jogok által nyújtott védelmet Magyarországon – állítja a Human Rights Watch ma közzétett jelentésében. A Human Rights Watch szerint az európai intézmények ajánlásai figyelembevételének a magyar kormány általi folyamatos elmulasztása az Európai Unió intézkedéseit kell maga után vonja, beleértve konkrét lépések megtételét Magyarország szavazati jogának felfüggesztésére.


Orbán: "Magyarország nagyon szegény ország"

"Nem állíthatom, hogy az élet Magyarországon könnyű. Nagyon szegény országról beszélünk" – mondta Orbán Viktor kormányfő a portugál SIC Notícias csatornának, majd hozzátette: ettől függetlenül a magyarok pozitív beállítottságúak.





Elindult Csíksomlyóra a zarándokvonat

Elindult négynapos útjára a budapesti Nyugati pályaudvarról a Boldogasszony zarándokvonat a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A csíksomlyói szombati szentmisét – amelyet a Duna élőben közvetít – Ternyák Csaba egri érsek celebrálja.



Bajnai: Orbán Viktor legyőzhető

Először a két legnagyobb ellenzéki erőnek kell egymással egyenrangúan tárgyalni ahhoz, hogy erős legyen az összefogás, de Orbán Viktor legyőzhető – mondta Bajnai Gordon a Népszavának adott interjújában.