800 milliót csaltak egy budapesti könyvelőcég segítségével

Fiktív számlák kiállításával több mint nyolcszáz millió forint kárt okozott egy budapesti könyvelőcég és a számlákat befogadó vállalkozások a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága kedden.


Karácsony Gergely felháborodott a Kövér által kiszabott büntetésen

Felháborítónak és minden jogalapot nélkülözőnek tartja Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) független képviselője, hogy Kövér László házelnök összesen 235 ezer forint pénzbírság kiszabását javasolta rá és PM-es képviselőtársára, Szilágyi Péterre, amiért egy "Loptok, csaltok hazudtok!" feliratú táblát mutattak be az ülésteremben a kormánypártiaknak.


Műszaki hiba miatt elakadtak a vonatok a Déli pályaudvaron

Felsővezeték-hálózati hiba miatt csak a gyorsvonatok közlekednek Háros állomás és a Déli pályaudvar között, a személyvonatok nem indulnak, s nem érkeznek be a pályaudvarra. A székesfehérvári, pécsi, hegyeshalmi vonalon jelentős késések alakultak ki a vonatközlekedésben - értesült a HavariaPress.


Bajnai: elvállalnám a miniszterelnök-jelöltséget

Ha az ellenzéki szövetség felkérné rá, elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget Bajnai Gordon. Az ellenzéket olyannak kell vezetnie, aki nemcsak győzni képes a választásokon, de utána jól tud kormányozni is – mondta az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője a pozsonyi Új Szónak adott, kedden megjelent interjújában.


Rejtélyes birodalom: miért nincs Simicska a leggazdagabbak listáján?

Becsült vagyona alapján bérelt helye lehetne a száz leggazdagabb magyar listáján Simicska Lajosnak – ráadásul nem is az utolsó oldalakon. A Fidesz gazdasági holdudvarának legfontosabb figurája azonban olyan bonyolult céghálót szőtt maga köré, amelyből lehetetlen pontos adatokat kinyerni. Tettünk egy kísérletet, hogy felmérjük a nyilvánosságot kerülő egykori APEH-elnök családi vagyonát.




Semjén Indonéziában járt

Indonéz politikai és vallási vezetőkkel folytatott megbeszélést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke - tájékoztatta kedden az MTI-t a jakartai magyar nagykövetség.






1,5 millió aláírást gyűjtött eddig a Fidesz

Már több mint másfél millió ember írta alá a Fidesz által a rezsicsökkentés megvédéséért indított aláírásgyűjtő íveket - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője.


Egernyi embertömeg vándorolt ki Németországba 2012-ben

Tavaly 54 827 magyar állampolgár vándorolt be Németországba, ami csaknem 13 ezres, 31 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A bevándorlók száma alapján összeállított német listán Magyarország a negyedik helyen áll, Lengyelország, Románia és Bulgária után.




Orbánék soha nem látott tempót diktálnak

Sosem látott intenzitású jogalkotási tempót diktál az idei első négy hónapban a kormány és a parlament – közölte kedden az MTI-vel a CompLex Kiadó. A kiadó szakértői szerint idén akár 300 törvény is születhet.


A végső fegyvert is meglóbálná az EU Orbán előtt

A negyedik alkotmánymódosítást, és több más konkrét intézkedést is elítélő határozattervezetet készített az Európai Parlament számára Rui Tavares portugál jelentéstevő. A tervezet az EU hetes cikkelyének alkalmazását is javasolja bizonyos keretek között.


Késnek a vonatok egy fontos vonalon

Műszaki hiba miatt 10-30 percet késnek a vonatok a debreceni vasútvonal Karcag-Püspökladány közötti szakaszán - közölte a Mávinform kedden.