Közzétette gazdálkodási adatainak egy részét a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), amely e szerint 46,5 milliós évi bevételéből 40 milliót a Fidesz pártalapítványtól kapott adományként.
Május 1-jétől, jövő szerdától a hét minden napján, egész nap közlekednek az eddig csak esténként és hétvégén közlekedő 109-es autóbuszok új 9-es busz néven a Bajcsy-Zsilinszky úti fejlesztés részeként. A járat átszállásmentes utazási lehetőséget kínál Kőbányáról és Óbudáról a Belváros felé.
Az alapjogi biztoshoz fordult a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) azzal kapcsolatban, hogy az álláskeresőket három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha tanköteles gyermeke nem jár iskolába. A TASZ az április 18-án kihirdetett törvénymódosítás Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát kéri az ombudsmantól az Alkotmánybíróság előtt.
Füstpróbát tart a kivitelező Swietelsky csütörtökön, valamint jövő héten hétfőn és kedden a 4-es metró Fővám téri állomásán – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a DBR Metró Projekt Igazgatóság az MTI-vel.
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a kiskunfélegyházi férfit, aki egy zsebkéssel összeszurkálta apósát, valamint anyósát és feleségét is bántalmazta közös gyermekeik jelenlétében.
Szexuális töltetű képeken szerepelt az Adj gázt! nevű fővárosi motoros felvonulást is szervező Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője, a Jobbik korábbi tagja, Jeszenszky Sándor – állítja az Anonymous Operation Hungary. A képeket a nemzetközi hackercsoport magyarországi ága, az Anonymus tette fel az internetre. A Jobbik szóvivője szerint a párt nem foglalkozik a üggyel, mert az magánéleti kérdés. A motorosok elnöke elismerte, hogy ő látható a képeken, de szerinte politikai nézetei miatt támadják a privát szféráján keresztül, miután a képek baráti társaságában készültek, és egy hölgyismerősét akarta így meglepni.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az 1-es főutat Győr közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.
"Ha a kormány hatalmon marad és ezt a politikát folytatja, akkor már jövőre 300 milliárdot meghaladó kiigazításra lesz szükség" – jelentette ki Bajnai Gordon a Figyelő című hetilapnak adott interjújában. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője arról is beszélt, hogy "kellő időben és egyenrangú félként" tárgyalnak majd az MSZP-vel, méghozzá már a nyáron.
A gyanú szerint csaknem 160 millió forinttal károsította meg a költségvetést egy egri borászati cégcsoport fiktív számlázással, illetve állami támogatás jogtalan felhasználásával - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Halőrt bántalmazó orvhorgászt fogtak el a rendőrök Tiszavasváriban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Házi őrizetbe került „Kacsa", azaz L. János, akit az 1998-as Aranykéz utcai robbantás egyik elkövetőjeként gyanúsítottak meg. A Portik Tamás jobbkezeként ismert testőr volt állítólag a magyar kapcsolattartója Jozef Rohácnak.
Olvasói levelet írt a Népszabadságnak az izsáki rendőrőrsön vallatás közben meghalt Bara József testvére még április 8-án. A levelet a lap csütörtöki számában közölte. A testvér 20 éve főként rendőrök mellett dolgozik román-magyar tolmácsként.
Egy román rendszámú, kilenc embert szállító mikrobusz összeütközött egy Budapest irányába tartó nyerges vontatóval csütörtök reggel a 4-es számú főút 95-ös kilométerszelvényénél, Szolnok külterületén – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor teherautóval ütközött egy menetrend szerinti autóbusz, a 66-os úton, a Baranya megyei Mánfa közelében – értesült a HavariaPress.
A nemzetbiztonsági bizottság tisztázhatná, hogy megfelel-e a leiratnak a Laborc Sándor és Portik Tamás közötti beszélgetés hangfelvétele – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gálszécsy András.
A galériaerdőben lévő, öt centiméternél kisebb törzsátmérőjű fákat kell kivágni a Római-parton a védmű építésével összefüggésben, a platánokat meg fogják védeni - közölte Tarlós István főpolgármester az M1 Ma reggel című műsorában csütörtökön.