Harcolt a rákkal Szalai Annamária

Nem volt betegségtudata, és az élet egyik újabb próbatételének fogta fel, hogy harcolnia kell a rákkal – erről még tavaly tavasszal beszélt a Bestnek adott interjúban Szalai Annamária. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének halálhíre péntek reggel érkezett. Betegségéről a magazinnak beszélt először nyíltan.




Előzetesben marad a hummeres gázoló

Meghosszabbította a Szegedi Törvényszék az előzetes letartóztatását annak a 34 esztendős osztrák férfinak, aki a gyanú szerint Hummerjével szándékosan elgázolt egy rendőrt tavaly október 11-én Apátfalván – tájékoztatta Lakatos Péter, a bíróság szóvivője pénteken.


Kényszernyugdíj: nem mindenki mentesül, akinek megígérték

Hiába írt mentességi kérelmet, az ígéretekkel ellentétben mégsem dolgozhat tovább minden nyugdíjaskorú egészségügyi dolgozó – írta a Világgazdaság. A lap szerint van olyan intézmény, ahol mindössze a nyugdíjas és maradni kívánó dolgozók egyharmadát tarthatják meg.





Késnek a vonatok Újszász felé

Műszaki hiba miatt nagyjából félórás késesekre kell készülni a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon utazóknak – közölte a Mávinform péntek reggel.


Pórul járhatnak a nyugdíjasok jövőre

Idén januárban 5,2 százalékkal kaptak több nyugdíjat az idősek a tavaly év végi inflációs várakozások alapján. A most mélybe zuhant mutató az idén reálérték-emelkedést hoz, ám jövőre meglesz ennek a böjtje – írta a Napi Gazdaság. A lap szerint a nyugdíjak átlagos összege a jövőben jelentősen megváltozhat.


Stohl otthagyja a Nemzetit

Stohl András otthagyja a Nemzeti Színházat, és nagy valószínűséggel a Vígszínházhoz igazol. A színész két év múlva kapja vissza a jogosítványát, de azt mondja: nincs rá biztosíték, hogy soha többé nem ül autóba részegen – írja a Blikk.



Bors: Király durvább szexet akart, mint amiben megegyeztek

Éppen guberált L. József, amikor Király Tamás leszólította – írja a Blikk. Ezután megittak egy-egy sört, és együtt mentek fel a lakásra. Intim helyzetbe kerültek, de a divattervező gyilkosa végül meggondolta magát. A Bors szerint Király többet akart, mint amiben megállapodtak.


Egy fájó gyurcsányi emlék miatt lövi Bajnait a Fidesz

A Fidesz „körüllövi” a szocialistákat, akik a közvélemény-kutatók szerint egyedül nem képesek megszólítani a bizonytalanokat. A kormánypárt stratégiája bejött, hiszen a választók még mindig az MSZP-t hibáztatják a válságért, a 2010 előtti kormányzásért, így komoly kockázata van a Bajnai Gordonnal való egyezkedésnek. A volt miniszterelnök hiába népszerű, sem a saját pártját, sem az MSZP-t nem tudja „húzni”, és erre a Fidesz – egy 2005-ös hibából tanulva – kampányt épített.


West-Balkán tragédia: másodfokú döntés várható

Várhatóan pénteken hirdeti ki másodfokú döntését a West Balkán nevű szórakozóhelyen két évvel ezelőtt történt, három halálos áldozatot követelő diszkótragédia ügyében a Fővárosi Törvényszék.


Hősi halottként temeti el a HM az 1941-ben elesett magyar katonát

Ma katonai tiszteletadás mellett temetik újra a Fiumei úti Sírkertben vitéz Bertalan Árpád világháborús katonát, a magyar katonai ejtőernyőzés alapítóját. Gyakorlatilag a semmiből, pár elavult pilóta-mentőernyő segítségével, a szombathelyi repülőtéren kísérletezte ki az ejtőernyős ugrás alapjait.