Romániával szkanderozik legtöbbet az Orbán-kormány

Romániával és Szerbiával volt a legtöbb diplomáciai konfliktusunk, Szlovákiával viszont a jogsértések ellenére kerüljük az összeütközést – derült ki a parlament honlapjára kikerült dokumentumból. A román vagy magyar nagykövetet tavaly óta nyolc alkalommal hívatták be a külügyminisztériumba, Ausztriával és Horvátországgal kapcsolatban egyelőre egyik oldalról sem került sor hasonló lépésekre.



Beiratkozás: "senki nem marad iskola nélkül", új osztályokat indít a Klik

Országszerte összesen 1882 leendő első osztályos kisiskolás elhelyezéséről kell gondoskodni, és több mint 87 ezer leendő elsőst irattak be hétfőn és kedden a szülők. A Klik elnöke szerint nem fordulhat elő, hogy gyerekek iskola nélkül maradnak, lehetőség szerint új osztályok indításával mindenkinek biztosítanak helyet.


Megállapodtak a béremelésről a Volán-társaságoknál

Megszületett a bérmegállapodás a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, mint munkavállalói érdekképviseletek, valamint a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége, mint munkáltatói szövetség között - jelentette be a Munkástanácsok Országos Szövetsége szerdán.



Németh Lászlóné: nem áremelés a pótjegy a buszokon

A napi mintegy 39 ezer autóbuszjáratból mindössze 600 járatot érintett a kiegészítő jegy-felár bevezetése – derül ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető írásbeli kérdésére adott válaszából.


Kigyulladt egy erdő Veszprém megyében

Lángra kapott az aljnövényzet és néhány fa koronája egy Márkó közeli erdőben, a tűzoltók kiemelt, hármas fokozatban vonultak oltani - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese szerdán.


Figyelmeztet az OKF: újabb árvizek jöhetnek

A csapadékos idő miatt újabb vízszintemelkedések várhatók – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda délután az MTI-hez eljuttatott közleményében.


Nyergesnek le kell buknia

Hat napja nem találják a pécsi polgármester lányára támadó Nyerges Zoltánt a rendőrök: hogy Pécsett, Baranya megyében, vagy esetleg az országhatáron túl van-e, egyelőre nem tudni. Bűnügyi szakértők szerint a bujkálás egy darabig lehet csak sikeres, sok pénz és jó kapcsolatok is kellenek hozzá, márpedig ezekből a pécsi támadónak valószínűleg nincs.



Jövő vasárnap alapít pártot Bokros

Jövő vasárnap jelenti be új pártja alapítását Bokros Lajos – írja az Index. A lap szerint az eseményen rögtön megalakítják a párt ötfős elnökségét is.


Megközelítethetlen egy település Hevesben

Megközelíthetetlenné válhat egy településrész, a Gyöngyösoroszihoz tartozó Károlytáró, mert megcsúszott, így balesetveszélyessé vált az oda vezető egyetlen közút. A Heves Megyei Védelmi Bizottság terveket dolgozott ki az út kiváltására - közölte a bizottság elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Egerben.


Valami készül a BKK megállóiban

Megkezdődött a BKK új utastájékoztató rendszerének, a FUTÁR-nak a kiépítése. Az elkövetkező hetekben 263 új tájékoztató készüléket állítanak föl a megállókban.


Vörösiszap-per: ellentmondó vallomásokat tettek a szemtanúk

Eltérően emlékeztek vissza a 2010. október 4-én, az iszapömlés napján történtekre a gát tetején dolgozó szemtanúk, akik közül többen egymásnak és saját, a nyomozás során tett vallomásuknak is ellentmondó nyilatkozatokat tettek szerdán a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken.



Lázárnak nem tetszett egy komment, beperelt egy lapkiadót

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár személyiségi jogai megsértése miatt feljelentést tett egy komment miatt, amely tavaly ősszel az autóbalesetéről szóló Délmagyar-cikk alatt jelent meg. Az államtitkár a lapkiadó ellen indított eljárásban egymilliós kártérítést kér, amit a balesetben elhunyt nő családjának akar felajánlani – írja az Index.


Klinghammer: "nem kell félni kimondani"

A felsőoktatási államtitkár szerint teljesen új alapokra kell helyezni a felsőoktatás finanszírozását. Klinghammer István erről egy szakmai konferencián rendezett kerekasztal-beszélgetésen beszélt szerdán a fővárosban.


Tömegkarambol miatt lezárták a 4-es főutat

Három személyautó és egy kamion karambolozott a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán. Személyi sérülés nem történt, de az utat teljes szélességében lezárták – értesült a HavariaPress.