Hat mázsa hús romlott meg a szabolcsi áramszünet miatt

A rossz időjárás okozta áramkimaradás miatt a családi hűtőszekrényekben megromlott csaknem hat mázsa húst adtak le eddig a nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. állategészségügyi telepén - közölte a cég sajtóreferense kedden az MTI-vel.



A gyűlöletbeszéd ellen kampányolna a Szaniszlót kitüntető minisztérium

A fiatalokat megszólító kampány indul az online gyűlöletbeszéd ellen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkársága kedden, alig pár nappal azután, hogy a minisztérium vezetője kitüntette az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól ismert Szaniszló Ferenc tévés újságírót.




Összeverte, megszurkálta volt üzlettársát az Angliában elfogott magyar bűnöző

Nem néhány napja, hanem egy évvel ezelőtt fogták el az angol rendőrök Hamvas Gábort, aki ellen egy 1998-ban elkövetett emberölés miatt nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, s akit március 21-én hoznak haza – tudta meg a hvg.hu. A férfi különösen kegyetlen módon végzett az üzlettársával Pécs határában; áldozatát összeverte és megszurkálta. Távollétében nyolc év fegyházra ítélték, amelynek letöltését hazahozata után megkezdi.


Amerika is elítéli Szaniszló kitüntetését

A gyűlöletbeszédet használó Szaniszló Ferenc kitüntetése csalódást keltő, és ugyanúgy árnyékot vet a kormány rasszizmus elleni erőfeszítéseire, mint a Bayer Zsolttól való elhatárolódás elmulasztása – írja az Egyesült Államok budapesti nagykövete.



Kékcédulás választások várhatók a DK szerint

A Demokratikus Koalíciós (DK) szerint felveti a "kékcédulás választási csalás gyanúját", ha a parlament úgy dönt, "titokban lehet tartani" az újonnan állampolgárságot szerzett határon túli magyar szavazók statisztikai adatait.



Az LMP még nem tudja, igent mondjon-e Bajnainak

Az LMP szerdán, a párt választmányának ülésén dönt arról, hogy részt vesznek-e a Bajnai Gordon által kezdeményezett ellenzéki egyeztetésen – mondta az MTI-nek Heltai László szóvivő.


Tolvajok dolgoznak az árvízi védekezés ellen a Tiszánál

A Tisza a középső szakaszon végig árad, tetőzésére Kiskörénél pénteken-szombaton, míg Szolnoknál egy nappal később kell számítani. A belvízi védekezést több helyen is rongálás okozta károk akadályozzák, míg a tiszaroffi árapasztó tározó három zsilipéről a hétvégén lopták el ismeretlenek a zsiliptáblák emelőberendezéseit.


DK: "nagyon jó ötlet" Bajnaié

A Demokratikus Koalíció (DK) nagyon jó ötletnek tartja Bajnai Gordon ellenzéki egyeztetésre vonatkozó kezdeményezését, és részt is vesz azon – mondta az MTI-nek kedden Molnár Csaba alelnök.


Késelés egy miskolci diszkó előtt

A szórakozóhelyen összeszólalkozó férfiakat a klub előtt egyikük barátnője próbálta szétválasztani. Eközben ő is megsérült, akárcsak a megkéselt fiatalember.


PDSZ: Balog Zoltán összevissza beszél

Ironikus hangvételű közleményt adott ki a sztrájktól az utolsó pillanatban elállt pedagógus-szakszervezet vezetője. Mendrey László szerint Balog Zoltán szakminiszter keveri a közoktatási szakszervezetek számát és a közoktatásban dolgozók létszámát.


Mesterházyt érdemes volt felhívnia Bajnainak

Az MSZP támogatja az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség javaslatát, hogy a demokratikus ellenzéki pártok folytassanak egyeztetést az alaptörvény negyedik módosítása után kialakult "alkotmányos válsághelyzetben" – tudatta Mesterházy Attila pártelnök.



Hiába maradt pár hófogó az utak mellett, nem bírták az orkánerejű szelet

A közútkezelő - még a rendkívüli időjárás előtt - a gazdák kérésére beszedte a hófogó rácsok egy részét, többségük viszont még kint volt a közutak mellett. De azok sem jelentettek segítséget 100-120 kilométer/órás széllökéseknél - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője kedden az MTI megkeresésére.