Oldalára borult egy autóbusz Zalában

A csúszós, havas úton oldalára borult egy menetrend szerinti autóbusz a Zala megyei Nagylengyel és Petrikeresztúr között csütörtök hajnalban, a balesetben ketten megsérültek – tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.


Átverés a 300 forint/eurós Orbán-idézet?

"Az a miniszterelnök, akinek a kormányzása alatt az euró 300 forint fölé emelkedik, az nem tud kormányozni, és le kell mondania!" – mondta-e a neki tulajdonított mondatot Orbán Viktor?



Bölcsességet kívánt Ferencnek a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) is üdvözölte az újonnan megválasztott I. Ferenc pápát, sok erőt, kitartást és bölcsességet kíván szolgálatához.



Áder aláírja - itt vannak a mémek!

Máris megjelentek az interneten az olyan mémek, amelyek azt figurázzák ki, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta az alaptörvény negyedik módosítását.




Áder aláírja az alaptörvény-módosítást

Aláírja az államfő az alaptörvény negyedik módosítását és elrendeli annak kihirdetését. Áder János ezt egy előre be nem jelentett, a köztévé Híradóját megszakító beszédben közölte szerda este.


Megkondították a budapesti harangokat az új pápának

Zúgtak a harangok az új pápa megválasztása alkalmából szerda este Budapesten. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya közölte, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében elrendelték, hogy a pápa megválasztásakor konduljanak meg a templomok harangjai.


Egy újabb vállalás, amit nem teljesítettünk

Háromszor annyi pénzt kellene fordítania a fejlődő országok támogatására Magyarországnak, mint amennyit jelenleg költ ilyen célokra – derült ki a Közép-európai Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetésen. Makkay Lilla, a külügyminisztérium munkatársa szerint a magyar állam a jövőben elsősorban arra fog törekedni, hogy a segélyezés kereskedelmi tevékenységekkel összefüggésben történjen.



Terhes nőt késelt halálra, 15 évet kapott

Tizenöt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte szerdán a Miskolci Törvényszék azt az ózdi férfit, aki még 2007-ben késsel megszúrta öccse várandós élettársát, a nő és gyermeke meghalt.


Vizsga kell a szarvasgomba-szedéshez

Ez évtől már csak a szarvasgombagyűjtéssel foglalkozó szervezetek képzésének elvégzése után lehet föld alatti gombák után kutatni a hazai erdőkben - közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.



Kubatov ismerőse volt a Fidesz-székház börtönviselt védője

A destabilizáció és megfélemlítés taktikáját választotta a Fidesz, amikor legalábbis eltűrte, hogy alvilági verőemberek „védjék meg” a székházát, kihasználva nyilvánvaló fizikai erőfölényüket, erőszakot alkalmazva – írja legfrissebb számában a HVG, amely szerint a nyílt rendőri fellépést a jelek szerint nem merte vállalni a hatalom.


A bírók is a függetlenségüket védik Orbánnal szemben

Válaszolt Orbán Viktor parlamentbeli felszólalására a Magyar Bírói Egyesület. A bírák érdek-képviseleti szerve azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök botrányosnak nevezte azt a nem jogerős ítéletet, amely hatályon kívül helyezte a rezsicsökkentést lehetővé tévő határozatot.



Módosítana a kormány – Navracsics levelet írt az ET-nek

A magyar kormány törvénymódosítást javasol, hogy kizárja az Országos Bírósági Hivatal elnökének, valamint a Médiatanács valamennyi tagjának az újraválaszthatóságát. Erről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán levélben tájékoztatta a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) főtitkárát.