Áder ugrik be Orbán helyett március 15-én

Áder János köztársasági elnök és Tarlós István főpolgármester mond ünnepi beszédet pénteken Budapesten, a Múzeumkertben, a március 15-i díszünnepségen – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztálya csütörtökön az MTI érdeklődésére.










Robbanás volt a IX. kerületben

Robbanás történt a IX. kerületi Péceli utcában egy földszintes házban csütörtökön - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.


"Meghalsz, te b..s cigány!” – ez történhetett V. László diszkójánál

Hétfőn tartják az első tárgyalást a korrupciós ügyben gyanúsított V. László egyik debreceni szórakozóhelyénél tavaly történtek miatt – közölte a Debreceni Törvényszék. Korábbi beszámolók szerint a Home diszkó több rendésze megvert egy férfit a szórakozóhely bejáratánál május 27-re virradó reggel.



Ötméteres a látótávolság az M7-esen

Somogyban alig ötméteres a látótávolság az M7-es autópályán, erős szél nehezíti a közlekedést, továbbá járhatatlanná vált az út a 65-ös számú úton Ságvár és Som között, ahol kilométeres torlódás alakult ki – közölte Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.



Alaptörvény 2.0 – Húszéves harc végén roppantották meg az Ab-t

Egyes magyarázatok szerint az első szabad választás óta dúl a harc az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság közt, mert utóbbi a jogállamra hivatkozva felül akarja írni a demokratikusan választott képviselők döntéseit. Ezt a háborút most a Fidesz megnyerte, de úgy, hogy közben a jelenlegi parlament alaposan beszűkítette a következők döntési lehetőségeit. A negyedik módosítással a kormányfő szerint visszafordíthatatlanná vált az új rendszer.



Rogán: újabb támadások jöhetnek a rezsiharcban

Az energiahivatal megerősítésével az Országgyűlés megvédte a rezsicsökkentést - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón, miután a Ház csütörtöki rendkívüli ülésén úgy döntött, átalakítja és rendeletalkotási joggal ruházza fel az energiahivatalt.


Felülvizsgáltatná Schiffer az új Ptk.-t

Schiffer András arra kéri Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát, hogy kezdeményezze az új polgári törvénykönyv (Ptk.) alkotmányossági felülvizsgálatát - ezt a független képviselő csütörtöki, parlamenti sajtótájékoztatóján jelentette be.



Lesz, ahol 30 centi hó is eshet

A Balatonnál és a Bakonyban lehetnek 100-110 kilométer per órás széllökések, az Északi-középhegység egyes magasabban fekvő területein akár 30 centi hó is eshet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).