Előzetesbe kerültek a csornai álrendőrök

Előzetes letartóztatásba helyezte a Soproni Járásbíróság csütörtökön azt a két fővárosi férfit, aki a napokban rendőrnek kiadva magát megpróbált meglopni két idős nőt Győr megyében - közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája.


Kikapcsolták a telefont az iskolában, mert nem fizették a számlát

Még mindig folyamatosak a panaszok az iskolák államosítása óta. Van olyan tanár, akinek december óta nem érkezett meg a fizetése, egy középiskolában a telefonközpontot kapcsolták ki, mert nem fizették a számlát, sok helyen még mindig nem egyértelmű, mi tartozik az önkormányzat és mi a tankerület feladatai közé. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete határozatlan idejű sztrájk hirdetésére készül. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerint az átvétel rendben zajlott, finanszírozási gondjaik pedig nincsenek.


Megvan a leendő Bajnai-párt neve

Együtt 2014 Párt lesz a neve a Bajnai Gordon vezette politikai pártnak – tudta meg az ATV. A csatorna szerint az új párt két kampányfelelőse Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely lesz.




Portik megvált az ügyvédjétől?

Csütörtöktől már nem Bánáti Kristóf védi a Prisztás-ügyben emberöléssel vádolt Portik Tamást. Az ügyvédi megbízás megszűnését Bánáti jelentette be. Ez vonatkozik a Prisztás-ügy mellett Portik Tamás másik két ügyére, az Aranykéz utcai robbantásra és Seres Zoltán megölésére, amelyekben szintén emberölésre való felbujtás a gyanú.


Lekapcsolták a közvilágítást a hevesi mintafaluban

Lekapcsolták a közvilágítást a "befogadó faluként", illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat "referenciatelepüléseként" is ismert Heves megyei Tarnabodon, miután a község önkormányzata 1,8 millió forintos áramdíjtartozást halmozott fel – közölte a település polgármestere csütörtökön.


Magyar tejet vontak be Romániában

Magyarországról származó aflatoxinos tejet vontak be a román hatóságok – jelentette be Daniel Constantin román mezőgazdasági miniszter csütörtökön. A magyar hatóságok hivatalos tájékoztatást kérnek a részletekről, eddig hivatalos értesítést nem kaptak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.


Közös bejelentést tett az ellenzék

Elfogadták a közjogi tárgyú ellenzéki egyeztetések zárónyilatkozatát. A résztvevők olyan új alkotmányt tartanak kívánatosnak, amelynek tartalmáról társadalmi konszenzus van, de úgy látják: addig is szükséges "az alkotmányosság és a demokrácia gyors, jogállami eszközökkel történő helyreállítása".


Halálra gázolt egy embert a kazincbarcikai vonat

Gázolás miatt nem közlekednek a vonatok a Miskolc-Bánréve-Ózd vasútvonalon Sajószentpéter és Kazincbarcika között, az utasokat autóbuszok szállítják - közölte a Mávinform csütörtökön.



Alaptörvény-módosítás: hétfőn minden eldől

A tervek szerint hétfőn dönt az Országgyűlés az alaptörvény negyedik módosításáról - derül ki a házbizottság csütörtöki ülését követően nyilvánosságra hozott napirendtervezetből. A parlament kedden módosíthat a földgázellátásról és villamos energiáról szóló törvényeken is.



Felrobbantották a gránátot Dorogon, visszatértek az ovisok

Délután két órakor a tűzszerészek felrobbantották Dorogon a volt rendőrség épületében talált kukoricagránátot, ezért feloldották az útzárat a 10-es úton. A kiürített óvodába is visszatérhettek a gyerekek - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.


Péntek déltől lezárják az Andrássy út egy szakaszát

Március 8-án, pénteken déltől éjjel egy óráig a 105-ös buszok a Gyöngyösi utcai metróállomás irányában nem érintik a Bajza utcai kisföldalatti megállót, mivel egy nőnapi rendezvény miatt lezárják az Andrássy út főpályáját a Hősök tere és a Bajza utca között.


Index: 100 milliós házat épít a fideszes Láng Zsolt

Összesen a százmillió forintot közelíti annak a teleknek és háznak az ára, amelyet most épít Láng Zsolt fideszes polgármester, az azonban vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy pontosan hogyan tett szert ennyi pénzre – írja az Index.hu.


Kiürítettek egy dorogi óvodát egy kézigránát miatt

Dorogon, a volt rendőrség épületében egy második világháborús kukoricagránátot találtak, amit a helyszínen semmisítenek meg. A robbantás előkészületei miatt kiürítették a közeli óvodát és lezárják a 10-es utat - mondta el a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelem sajtószóvivője az MTI-nek.




Megkéseltek egy férfit a XV. kerületben

Megszúrtak egy fiatalembert Budapesten, a XV. kerületi Nyírpalota úton csütörtök hajnalban, a gyanúsítottat a helyszínen elfogták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese.