Kiábrándító adatokat közölt a KSH a magyarok helyzetéről

Közel másfél millióan nem tudták rendesen fűteni a lakásukat, hat és fél millió magyar nem engedheti meg magának a nyaralást, az emberek közel kétharmada szerint pedig csak romlani fog a helyzet – derül ki a KSH legfrisebb kiadványából, mely a 2011-es jövedelmi adatok mellett közölte azt is, az emberek tavaly hogyan élték meg helyzetüket.


Orbán Viktor kezet rázott az indonéz elnökkel

Szorosabbra fűzi együttműködését a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás és a gyógyszeripar területén Magyarország és Indonézia - többek között erről állapodott meg Orbán Viktor magyar kormányfő és Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök csütörtökön Budapesten.



Elfogták a Délinél próbálkozó rablót

Elfogtak a rendőrök egy harmincéves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kirabolt egy idős nőt Budapesten az I. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján csütörtökön.




Navracsics a "formai kifogásokkal" jön Jaglandnak írt levelében

Thorbjorn Jaglandnak, az Európa Tanács főtitkárának küldött válaszlevélben fejtette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a magyar kormány álláspontját a javasolt alaptörvény-módosítással, illetve Jagland arra vonatkozó kifogásaival kapcsolatban.




Felhívást tett közzé a rendőrség a Fradi-Újpest előtt

A parkolást és forgalmat több helyen is korlátozzák a hétvégi FTC-UTE mérkőzés idején, a népligeti buszpályaudvar azonban megközelíthető lesz. Újpest-szurkolók csak szervezetten érkezhetnek a stadionba – figyelmeztet a rendőrség.



Embriók szűrése: eljárás folyik egy budapesti klinika ellen

Eljárást indított az ÁNTSZ az egyik budapesti magánklinikát üzemeltető cég preimplantációs genetikai szűrésével kapcsolatban. A klinika igazgatója szerint a kizárólag náluk végzett beavatkozással minden a legnagyobb rendben van, az ellenük folyó „lejárató kampány” egy konkurenciaharc része.



Mesterházy elmondta, miért hívták meg Pontát

Mesterházy Attila a jószomszédi viszony építése érdekében hívta meg Victor Ponta román miniszterelnököt az MSZP hétvégi évértékelő rendezvényére, még a "zászlókonfliktus" előtt. A szocialista pártelnök erről a Heti Válasz és a 168 Óra című hetilapokban csütörtökön megjelent interjúkban nyilatkozott.


Fának csapódott egy autó a 7-es úton

Fának csapódott egy autó a 7-es úton Baracskánál csütörtökön, a járműben utazó két embert a mentők kórházba szállították - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.



Fidesz-székház: foglalás után vonultak a tüntetők

Heves szócsata alakult ki a Fidesz Lendvay utcai székházánál a reggel óta tüntető civilek és a délután odaérkező békemenetesek között. Este 8 után két óra alatt a tüntetők az Alkotmánybírósághoz vonultak, ahol TGM is felszólalt. Szerinte a kiszolgáltatottság és a fenyegetettség állapotába került az ország, és a magyar népnek a kezébe kell vennie a hatalmat. A nap folyamán megjelentek békemenetesek is, akik éles szóváltásba kerültek a székházfoglalókkal. A rendőrök többször igazoltatták a tüntetőket, egy embert kiemeltek és bilincsben vittek el, mert be akart jutni az épületbe, és ellenszegült a rendőri intézkedésnek.