Listázás: felfüggesztették az ELTE BTK HÖK működését

A hvg.hu-nak Fábri György, az ELTE rektorhelyettese megerősítette, hogy felfüggesztették az ELTE BTK HÖK működését szerda este a hallgatói listázás ügye miatt. A rektor intézkedett arról is, hogy az ügyet bejelentsék a rendőrségnek.



Fotó: 17 éves lányt keres a rendőrség

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság keres egy a 17 éves mezőfalvi lányt, Szabó Krisztinát, aki február 7-én a Megyei Gyermekvédelmi Központból ismeretlen helyre távozott.





Döntött az Ab: jöhet a kötelező óvoda a hároméveseknek

Nem alaptörvény-ellenes, hogy a rendőrök bevihetik a lógós diákokat az igazgatóhoz, ahogy a köznevelési törvénynek az a paragrafusa is kiállta az Alkotmánybíróság próbáját, amely minden hároméves gyerek számára kötelezővé teszi az óvodát. A gyermekeket érintő rendelkezéseket az ombudsman támadta meg, de az alkotmánybírók többsége szerint az államnak fontos szerepe van a gyerekek fejlődésének biztosításában.



Több diák is feljelentést tenne a HÖK-lista ügyében

Többen a rendőrséghez fordulnak az ELTE BTK HÖK által készített listán szereplő diákok közül - mondták el az érintettek lapunknak. Egyesek szerint csak a HÖK, mások szerint politikai pártok is szemezgethettek abból a táblázatból, amelyen a HÖK vezetése az egyetemi gólyatáborba jelentkező diákokról vezetett adatokat.



Párizsba utazik Szijjártó Péter

Párizsba utazik csütörtökön Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, ahol tárgyalást folytat majd többek között Arnaud Montebourg francia iparfejlesztési miniszterrel, Nicole Bricq francia külkereskedelmi miniszterrel és Thierry Courtaigne-nyel, a Francia Munkaadók Szövetségének vezérigazgatójával.


Háromszázezret ajánlottak a miskolci ékszerrablókért

Egy miskolci ékszerboltot rabolt ki két férfi kedd fegyverrel, illetve fegyvernek látszó utánzattal, az elkövetőket egyelőre nem találják, a nyomravezetőnek 300 ezer forint díjat ajánlottak fel - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Hová tűnt Szili osztalékbevétele, Kovács uniós fizetése?

Hová tűnt Kovács László uniós javadalmazása? Miért hiányzik Szili Katalin osztalékbevétele a jövedelembevallásából? – ezekre a kérdésekre is választ ad a HVG képviselői jövedelmi toplistája. A hetilap összeállítása mind a 386 törvényhozó bevételét listázza táblázatában.



Jobbik: Rogán hazudott a székely zászló-ügyben

Kitűzte a székely zászlót az V. kerületi polgármesteri hivatal Erzsébet téri épületére a Jobbik budapesti elnöke szerdán. Szilágyi György a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: Rogán Antal hazudott, amikor arra hivatkozva utasította el a zászló kitűzéséről szóló jobbikos javaslatot, hogy nincs hely az épület homlokzatán.


Bándy-tárgyalás: a gyanúsított ondója volt a nő táskáján

A Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt P. László DNS-ét mutatták ki a nő körme alól és táskájáról vett mintákból azok az igazságügyi genetikus szakértők, akiket szerdán hallgattak meg a Pécsi Törvényszéken a bűncselekmény miatt hétfőn kezdődött perben.