Hárman pályáznak a győri egyetem élére

Hárman indultak a győri Széchenyi István Egyetem rektori tisztségére kiírt pályázaton. Az intézmény szenátusa március 4-én dönti el, melyiküket támogatja - írta csütörtöki számában a Kisalföld.


Blikk: A semmi közepén húzták fel az ócsai lakópark házait

A lakópark szomszédságában ugyan áll egy kiskocsma, amelynek egy részében már nyílt egy kis vegyesbolt, de egyébként mindenért kilométereket kell majd autózni, biciklizni, legrosszabb esetben gyalogolni hóban-fagyban, esőben, kánikulában – írja a Blikk.






A robbanótestek szezonja csak most következik

Idén már több mint száz bejelentést kaptak a Magyar Honvédség (MH) tűzszerészei, noha a robbanótestek "felbukkanásának szezonja" csak ezután következik, a tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetétől az első fagyok beálltáig tart.


Karácsony: „Nem adtuk el Bajnainak az arcunkat matricának”

A jövő héten ülnek le tárgyalni Bajnai Gordon mozgalmával, ahol nagy vitákra számít, mert az LMP-ből kiszakadt szervezet sok mindenben nem ért egyet az Együtt 2014 programjával. Állítja, Schiffer Andrással továbbra is jó a viszonya, ám kénytelenek voltak kilépni, mert az LMP-sek többsége nem akarta megérteni, hogy a választási matematika egzakt tudomány, és a rendszer együttműködésre kényszeríti az ellenzéki pártokat. Interjú Karácsony Gergellyel, az LMP volt kampányfőnökével, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjával.


MN: megjelent a folyékony kokain Magyarországon

Új útvonalakat és új módszereket próbálgatnak a drogcsempészek, így a közelmúltban eddig jórészt csak az amerikai kontinensen ismert folyékony kokain is megjelent Magyarország határain - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.



Délután ismét havazás jön

Csütörtökön a déli óráktól kezdve előbb nyugaton, délnyugaton, majd estétől délkeleten havazás kialakulhat – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat met.hu-n olvasható előrejelzésében.



P. László: "elkövettem egy nagyon nagy hibát" - részletek a letiltott interjúból

A Forró nyomon című műsornak még tavaly szeptemberben adott exkluzív interjút a Bándy Kata rendőrségi pszichológusnő meggyilkolásával vádolt P. László, ám akkor az ügyészség nem járult hozzá az interjú közléséhez a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva. A férfi tárgyalása a héten elkezdődött, az interjú egy részletét szerda este közölte az RTL II.



MSZP: "ekkora őrültséget még az Orbán-kormány sem léphet meg"

Az MSZP reméli, hogy a kiszivárgott üzemszabályozási törvénytervezet csak az Orbán-kormány újabb rögtönzése, és nem a kabinet valódi szándéka. "Az ugyanis végzetes hiba lenne, és ekkora őrültséget még az Orbán-kormány sem léphet meg" - fogalmazott szerdai közleményében Gőgös Zoltán szocialista képviselő.



Fotó: Fekete kabátosok jelentek meg az ELTE BTK-n

Ismét megzavarták az ELTE BTK Múzeum körúti épületében több mint egy hete zajló egyetemfoglalást "fekete kabátos" emberek. A fiatalok a most felfüggesztett HÖK-kel szimpatizálnak, szerintük a hallgatói listák hamisak.



Hamisítvány a SOTE-lista az instruktorok elnöke szerint

A Semmelweis Egyetem Instruktor Öntevékeny Csoportjának elnöke szerint hamisítvány a nekik tulajdonított, obszcén jelzőket tartalmazó lista. Szarvas Gábor közölte: a szervezet jogászokkal vizsgálja annak lehetőségét, hogy feljelentést tegyen ismeretlen tettes ellen a jó hírnév megsértése és személyes adatokkal való visszaélés miatt.