Heti egy alkalommal Debrecenben is kitűzik a székely zászlót

A debreceni városházára is kikerült szerdán a székely zászló, és ezután minden állampolgársági eskütétel alkalmával, vagyis szerdánként tűzik majd ki az intézmény homlokzatára - mondta Somogyi Béla (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere egy eskütételt követő sajtótájékoztatón. A lobogót szerdán egy székelyföldi eskütevő ajándékozta az önkormányzatnak.



Iszapömlés: "többször is átgondoltam, és nem követtem el mulasztást"

Nem hibázott a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, korrektül, szakmailag megalapozottan, és jogszerűen járt el - mondta a hatóság tanúként meghallgatott igazgatóhelyettese a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásán szerdán a Veszprémi Törvényszéken.


Múzeumi negyed: új ötletpályázat indul

Ötletpályázatot írnak ki tavasszal a múzeumi negyed öt új épületének Városligeten belüli elhelyezésére, az év második felében pedig magukra az épületekre vonatkozó nemzetközi tervpályázat is megjelenik - mondta el Baán László, a beruházás előkészítéséért felelős miniszteri biztos szerdai sajtóbeszélgetésén.



Rogán a HÖK-listázásról: "ha igaz, ki kell vizsgálni az ügyet"

A Fidesz frakcióvezetője szerint ha igaz, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új diákokat, akkor alaposan ki kell vizsgálni az ügyet, amely egyébként megkérdőjelezi a diákszervezetek működését is.


Női kvótát vezetne be az ellenzék

A közvetlen demokrácia intézményeinek bővítéséről tárgyaltak szerdán az ellenzéki egyeztetésen, ahol az is kiderült, hogy a résztvevők az új választási rendszerrel együtt női kvótát vezetnének be.





HÖK-listázás: az MSZP kész feljelentést tenni

Az MSZP kész feljelentést tenni a sajtóban megjelent hallgatói listák ügyében az összes illetékes hatóságnál - közölte Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján.


Kivizsgálja az ELTE a listázást

Vizsgálóbizottságot hozott létre az ELTE a hallgatókat összegyűjtő és különböző jelzőkkel ellátott lista keletkezésének és tartalmának kivizsgálására - ezt Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja közölte szerdán.



Vörös csillag: már jövő héten törvényt kéne módosítani az MSZP szerint

Csak az emberi méltóság védelmében szükséges tiltani az önkényuralmi jelképek használatát - mondta az MSZP-s Bárándy Gergely szerdán újságíróknak az Alkotmánybíróság (Ab) előző napi döntését kommentálva. A szocialista politikus szerint már a jövő héten módosítani kellene a Büntető törvénykönyvet.




Napsütésben kezdett havazni Óbudán - fotó

Hatalmas pelyhekkel kezdett havazni szerda kora délután a fővárosban, miközben a nap is hétágra sütött. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint ma északkeleten lehet kisebb havazás, másutt legfeljebb jelentéktelen hózáporra számítanak.



Zsiga Marcell vagyonnyilatkozatáról jövő héten döntenek

Határidőre válaszolt Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kérdésekre, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága jövő heti ülésén dönt, elfogadja-e azt - mondta a testület elnöke, a KDNP-s Rubovszky György.