Több gyermek megsérült a nagykőrösi balesetben
Egy felnőtt és egy gyerek súlyos, két gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett, miután autójuk árokba csúszott Nagykőrös közelében.
Egy felnőtt és egy gyerek súlyos, két gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett, miután autójuk árokba csúszott Nagykőrös közelében.
MTI
"Ne, ne csináljátok ezt!" – ezt kiabálta egy tanú szerint Bándy Kata megölésének éjszakáján. A keddi tárgyalási napon megdőlt a gyilkos unokatestvérének alibije – írta a Blikk.
hvg.hu
Az MSZP a legerősebb ellenzéki erő, de a pártnak is be kell látnia, hogy az együttműködéshez kompromisszumokat kell hoznia - mondta Hiller István az InfoRádió műsorában.
hvg.hu
A lóhús egészséges táplálék, sőt kedvezőbb az összetétele, mint más húsoké – mondta az InfoRádiónak a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke a lóhúsbotránnyal kapcsolatban. Kubányi Jolán szerint csak érzelmi okból lehet ellenezni a lóhúsfogyasztást.
hvg.hu
Titkosszolgálati eszközök bevetésével, a többi között rejtett kamerával és telefonlehallgatásokkal buktatott le a Miskolci Nyomozó Ügyészség korrupt orvosokat Egerben – hangzott el a köztévé tegnap esti Híradójában. A Heves Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervének két orvosszakértője 2010-ben kenőpénzért állított ki többek között rokkantnyugdíjra jogosító igazolásokat.
hvg.hu
A 79 éves asszony leszerelte, majd kituszkolta a házából a 18 éves támadót, aki a pénzét követelte. A fiút rablás kísérletével gyanúsítják.
hvg.hu
A folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjat változatlanul hagyja a Fővárosi Közgyűlés a tervek szerint.
MTI
Simor András elnöknek és a Magyar Nemzeti Bank távozó alelnökeinek sem jár végkielégítés, más juttatást sem kapnak – írja a Népszabadság az MNB sajtóosztályától kapott tájékoztatást alapján. Simor András mandátumának lejárta után fél évig nem vállalhat munkát itthoni pénzintézetnél a vonatkozó jogszabályok szerint, és az erre az időszakra járó pénzének nagy részét is elvonják.
hvg.hu
Alvállalkozóktól származó információkra hivatkozva írja a Blikk: az 500 házasra tervezett telep építését leállítják 80 háznál, túl kicsi volt az érdeklődés.
hvg.hu
Új, ötszintes épületrésszel bővíthetik a vakok Batthyány László gyermekotthonát, ha a Fővárosi Közgyűlés pénteken hozzájárul a beruházáshoz.
MTI
Pénteken döntenek arról, hogy mit kezdjenek a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon húzódó 3,1 kilométeres védvonallal. A vitatott, ártere védő mobilgátrendszerről nem hoznak döntést a közgyűlésen.
MTI
Épületeket, utakat, tereket újítanak meg Edelényben. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város körülbelül 720 millió forintot költ belvárosának fejlesztésére.
MTI
Az MSZP szerint a nagyarányú adókedvezmény és a rezsicsökkentés is a gazdagoknak kedvez, a többieknek pedig folyamatos megszorítások és nyugdíjmegvonás a részük.
hvg.hu
Élettársi kapcsolatban élő, elvált, gyermektelen és dohányos tanár ne oktathassa erkölcsre a gyerekeket – követeli a Szülők Országos Egyesülete. Emellett az illető otthon se nézzen szexfilmeket – javasolják. Az nem kizáró ok, ha valakinek csak egy gyereke van.
MTI
Konzervatív-e vagy liberális, hogyan látja az egyházát bíráló vagy a katolikusoknak udvaroló pártokat, támogatja-e az iskolák egyházi átvételét, mit tett a múlt, az ügynökügyek feltárásáért? Erdő Péter esztergomi prímás 2003-as kinevezése óta óvatosan egyensúlyoz az egyes katolikus erőcsoportok között, de a manőverezés sokszor lefékezte az általa is szorgalmazott megújhodást. A pápai trónra esélyes magyar bíboros pályaképe.
Az eset kedden késő este történt a Bartók Béla úton. Az elütött járókelő a kórházban halt bele sérüléseibe.
MTI
Az iskolai agresszió visszaszorítását célzó nemzeti stratégia készülhet, amely kijelöli a helyi és országos szintű feladatokat - mondta Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a Magyar Nemzetnek.
MTI
Tudják, hogy politikai ellenfeleik mindenre elszántak, "a szélsőjobb erőire is számítanak a közelgő választási küzdelemben", ezért sok dolguk lesz még az "antifasiszta fronton" – mondta a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke. Vajnai Attila tiltaná a horogkereszt, a nyilaskereszt és az SS-jelvény használatát.
MTI
Az autó sofőrje valószínűleg rosszul lett, emiatt felhajtott a járdára, nekiütközött egy épületnek és közben elgázolt egy gyalogost kedden késő este.
MTI
Szerdán még enyhe, sőt napsütéses idő várható, a hét második felében azonban fokozatosan csökken a hőmérséklet, és pénteken akár jelentősebb mennyiségű hó is hullhat.
MTI
MTI
hvg.hu