Titokzatos szédülés egyre több embernél – ez lehet az ok

Egyre több olvasónk jelezte, hogy váratlan, súlyos szédüléssel, alacsony vérnyomással járó rosszullétek döntik le őket a lábukról. A háziorvos szerint mostanra már kiürülnek a szervezet felhalmozott vitamintartalékai. Ráadásul két héten belül nyakunkon az influenzajárvány.









Mégis lesz ma bányásztüntetés az Emminél

Az Emmi közleménye ellenére megtartják mai demonstrációjukat Budapesten a bányászok, akik a bányászok nyugdíjának, valamint a számukra kedvező nyugdíjátlag-számítás visszaállítását követelik, valamint azt, hogy a rokkantsági nyugdíjasok is kapják vissza az eredeti járandóságukat.






Együtt 2014: a Jobbik ártatlanokat bélyegezne meg

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom tiltakozik és felháborodását fejezi ki annak kapcsán, hogy a Jobbik népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy ha valaki súlyos erőszakos bűncselekményt követ el, akkor vonják meg tőle és egész családjától a segélyeket - tájékoztatta a mozgalom kedden.


A DK eltörölné a hajléktalanok bírságát

A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy hivatalból mentesüljenek büntetésük alól a korábban közterületen lakás miatt megbírságolt hajléktalanok.



Ki kell üríteni egy fél utcát Akasztón egy bomba miatt

Már nem tartalmazott robbanóanyagot az a világháborús gránáttest, amelyet területrendezés közben találtak egy családi ház udvarán kedd délelőtt a Bács-Kiskun megyei Akasztón. A lakók visszatérhettek otthonaikba - közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-vel.