Mesterházy megtörten búcsúzik Mark Palmertől

Az MSZP elnöke szerint a nemrég elhunyt, egykori amerikai nagykövet optimizmust sugárzó életszemlélete üde színfolt volt a magyar politikában, a diplomáciában és a közéletben egyaránt. Halálával egy korszak zárult le - írta Mesterházy Attila.


Riasztó trend Magyarországon - Moldova mögé kerültünk a listán

2012-ben 16 helyet rontott Magyarország az országokat sajtószabadságfok alapján rangsoroló nemzetközi ranglistán. A lecsúszás a szerkesztőségi öncenzúra, a közmédia kormányzati ellenőrzése és a Klubrádió-fiaskó miatt következett be - közölte a Riporterek Határok Nélkül. Japán 31 helyet rontott, de még így is messze előttünk van.




Átalakítják Balassagyarmatot

Tavasszal kezdődik a városközpont rekonstrukciója Balassagyarmaton, az 1,1 milliárd forintos beruházáshoz csaknem 800 millió forintot nyert a Nógrád megyei város - közölte Csach Gábor alpolgármester kedden.




"Magánvélemény" hatására módosít törvényeket a kormány

„Teljesen együttműködő” volt a magyar kormány az Európa Tanáccsal a médiatörvény és az igazságügyi reform kifogásolt szakaszaival kapcsolatban – mondta a hvg.hu-nak a szervezet szóvivője. Újabb vizsgálatok egyelőre nem várhatók más törvényeket miatt, de a médiaszabályozásban minél előbb változásokat szeretne látni az Európa Tanács. A kormány korábban "magánvéleménynek" nevezte a kritikákat.


A fiatalok ötöde felfegyverkezve indul bulizni Pesten

Hódít a rohamivás, rendszeresek a túlzott önérzeteskedésből vagy féltékenységből fakadó balhék - így látják a szórakozóhelyek tulajdonosai a budapesti éjszakai életet. Nekik leginkább a nagyon fiatalokból, illetve a lerészegedett céges/bankos bulizókból van elegük. A vendégek azonban a biztonság miatt aggódnak, és részben igazuk van: a West Balkán-tragédia dacára még mindig előfordulnak visszaélések.





Lerepült a 61-esről egy Toyota terepjáró

Kiperdült egy terepjáró a szántóföldre a 61-es út jutai elágazásánál tegnap, az autót egy hóbucka állította meg. A 45 éves sofőr súlyosan megsérült - írta a sonline.hu Somogy megyei híroldal.


A Milla miatt nem lesz még pártja Bajnainak

Február 9-én értékeli az Orbán-kormány elmúlt évét az Együtt 2014 alapító szervezetei nevében Bajnai Gordon, Juhász Péter és Kónya Péter. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett párt megalapítására azonban ekkor még biztosan nem kerül sor – forrásaink szerint a Milla a párttá alakulás későbbre hagyását kérte a Haza és Haladás Egyesülettől és a Szolidaritástól.


Rosszul lett két dolgozó a hőgyészi szennyvíztelepen

Baleset történt a hőgyészi szennyvíztelepen, ahol átfejtés közben a nátrium-hipoklorit oldat egy másik vegyszerrel keveredett, és emiatt klórgáz szabadult fel - közölte a teol.hu Tolna megyei híroldal. A mérgező gáztól két dolgozó rosszul lett.


Öt évet kaptak jogerősen a zalai emberkereskedők

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a két férfinak a büntetését, akiket korábban öt-öt év szabadságvesztéssel sújtottak egy lány "eladása" és prostitúcióra kényszerítése miatt.