Vona: "remélem, az OVB ellenáll a politikai nyomásnak"

A Jobbik elnöke reméli, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) "ellen tud majd állni a rá nehezedő politikai nyomásnak" és lehetővé fogja tenni, hogy megkezdődhessen az aláírásgyűjtés a súlyos bűncselekményt elkövetők segélyének megvonásáról szóló jobbikos népszavazási kezdeményezéséről.



EB: Tóth Rebeka a legjobb magyar fordító

Az Európai Bizottság hétfőn közzétette a Juvenes Translatores (Fiatal Fordítók) európai uniós verseny 27 győztesének - az egyes EU-tagországokból beérkezett legszínvonalasabb fordítás szerzőjének - a nevét.


Folyamatosan havazik Pest megyében, de nincs hótorlasz

Egyelőre jól járhatóak a havazással leginkább érintett Pest megyei területeken a fő- és mellékutak, miután a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hajnal óta 60 sószóró géppel tisztítja azokat - közölte a társaság hétfő kora délután.



Facebookon obszcénkedett az orgiára biztató református gimis tanár

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a helyi református gimnázium egy tanára ellen a Kiskunhalasi Járási Ügyészség a Kiskunhalasi Járásbírósághoz. Az atv.hu úgy tudja, az egyébként rendkívül népszerű tanár táborokban és a Facebookon folytatott szexuálisan jócskán túlfűtött beszélgetéseket diákokkal.


Ötpárti nyilatkozat jött létre a "kívánt gyerekekért"

A kívánt gyermekek megszületéséért jött létre nyilatkozat mind az öt parlamenti párt támogatásával a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezésére - jelentette be Székely András, a mozgalom vezetője hétfői sajtótájékoztatón Budapesten, az Országházban.


Nem járt a békásmegyeri HÉV

Felsővezeték-hiba miatt nem járt a H5-ös HÉV, a Batthyány tér és Békásmegyer között pótlóbuszok közlekedtek. A forgalom nem sokkal délután 2 óra után újraindult.



"Nehogy a csigolyája eltörjön" - kivizsgálják a cigányozó tanár ügyét

Vizsgálatot indít a cigányozó konyári tanár ellen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A fenntartók megerősítették, hogy az internetre a minap kikerült felvételen valóban a község iskolájának tanára látható, ugyanakkor azt állítják, nem volt tudomásuk arról, hogy a férfi testi fenyítést alkalmazott volna. Konyáron feszült a hangulat a többségi és a kisebbségi közösség között, tavaly a lakosok egy része aláírásgyűjtésbe kezdett, és a Magyar Gárda "behívását" tervezte. A polgármester szerint a falu eddig békés volt, csak az utóbbi időben keltik a hangulatot "bizonyos erők".




Rendőröket vert meg egy feldühödött tömeg Kenderesen

Feldühödött tömeg vert meg intézkedő rendőröket Kenderesen - közölte a szoljon.hu Szolnok megyei híroldal. Az eset múlt héten történt, a portál szerint a járásbíróság most elrendelte három, az ügyben érintett személy előzetes letartóztatását.





Aáry-Tamás Lajos: "Hoffmann Rózsával nem tudtunk dűlőre jutni"

Az oktatási jogok biztosa szerint a diáktüntetések után a kormány végre felismerte, milyen fontos az oktatás ügye és, hogy érdemes tárgyalni a diákokkal. Aáry-Tamás Lajos az Indexen hétfőn megjelent interjúban arról is beszélt: többször próbálta figyelmeztetni az egyeztetések és a párbeszéd fontosságára Balog Zoltán minisztert és Hoffmann Rózsát, utóbbival nem jutott dőlőre, az oktatási államtitkár kifejezetten kerülte őt.



22 éves orvhalászt kaptak el Szabolcsban

Orvhalászt fogtak el a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tunyogmatolcson - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.


Kevesebb orvos megy külföldre Szócskáék szerint

Tavaly közel száz fővel csökkent azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz kértek hatósági bizonyítványt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága. A migrációs szándék csökkenése a tárca szerint a fiatal, szakvizsgával még nem rendelkező orvosok körében a legjelentősebb.