Áder levelet írt a magyar zsidóknak

A haláltáborokba hurcoltakra emlékezni egyet jelent szembenézni a ténnyel: közülünk is bárki ott lehetett volna az ártatlan áldozatok között - fogalmazott Áder János köztársasági elnök, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából a magyar zsidóságnak írt levelében.


Éjszaka szórták Budapest utcáit, még a hó előtt

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkagépei a csapadékzóna megérkezését megelőzően preventív, megelőző szórást végeztek a budapesti utakon, valamennyi főút jól járható - közölte a társaság hétfőn reggel.


Megugrott a zálogházak forgalma

Lényegesen megugrott a zálogházak forgalma, amelyekbe már nemcsak a szegényebbek járnak, hanem vállalkozók, cégvezetők is - olvasható a hétfői Népszavában.


Kilépett a Fideszből egy jutalma visszaadására kért polgármester

Visszafizették vagy jótékony célokra fordították a számukra megítélt jutalmakat az érintett önkormányzati vezetők - olvasható a hétfői Magyar Hírlapban. A Magyar Nemzet szerint valamennyi főpolgármester-helyettes jótékony célokra költi a pénzt. Egy somogyi település vezetője viszont megtartotta a pénzt, és inkább kilépett a Fideszből.


Jön a napsütés, 10 fok is lehet

Havazással, ónos esővel indul a hét az ország több részén is, a következő napokban viszont enyhülésre lehet számítani, csütörtökön és pénteken akár 10 fok is lehet.


Ertsey: "erkölcstelen és hazug" a platformisták érvelése

Ertsey Katalin, az LMP-tagságát néhány hónappal ezelőtt felfüggesztett politikus Facebook-oldalán azt írta: "az a szöveg, hogy nem akarják szétszakítani a frakciót, ezért nem adják vissza a mandátumot, erkölcstelen és hazug". Az LMP platformistái vasárnap jelentették be, hogy kilépnek a pártból, de a frakciót nem hagyják el.


Meggyilkoltak egy nőt Nagykónyiban

Holtan találatk egy nőt a Tolna megyei Nagykónyiban. Halált okozó testi sértés miatt indult nyomozás, de részleteket nem árulnak el az ügyben.



Videón üzent Jávor Benedek

Jávor Benedek többek között azzal indokolta Facebook-oldalán közölt videóüzenetében, hogy platformja tagjaival együtt kilép az LMP-ből, hogy nem csak elkergetni akarja az Orbán-kormányt, de egy új politikai erő létrehozásával egy új köztársaság felépítése felé is szeretne elindulni.


Összekényszerítik Schifferrel a szakadárokat a parlament szabályai

Ha nem sikerül megállapodnia az LMP-ben maradt parlamenti képviselőknek és a párttal szakító platformistáknak, akkor megszűnhet a Lehet Más a Politika országgyűlési frakciója. A parlament működésének legfőbb szabályait tartalmazó házszabály ugyanis szigorú limitet határoz meg erre az esetre.




Schiffer: "nincsen pártszakadás"

Schiffer András szerint nem szakadt ketté az LMP, azt viszont elismerte, hogy nem egyszerű tárgyalások előtt állnak a pártból kilépő platformistákkal.


Íme, a KENÓ nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 27-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:



Az LMP platformistái kilépnek a pártból

Kilépnek az LMP-ből és önálló pártot alapítanak a párton belül alakult Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai - jelentette be vasárnap délután Jávor Benedek. Ellenszavazat nem volt. A kilépés hetven embert érint. Schiffer András szerint nincs szó pártszakadásról.



Hende: "meg kell érteni, mit veszített a nemzet"

Soha többé nem eshet meg, hogy valakit vallása vagy származása miatt kiközösítsenek, megfosszanak vagyonától és meggyilkoljanak. Nem fordulhat elő ismét, hogy az ezeréves magyar állam nem tudja megvédeni állampolgárait - mondta a honvédelmi miniszter a holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap.


Kövér megregulázott Országgyűlése

Kemény világ vár az ellenzékre az újrainduló Országgyűlésben: eddig csak az indítványaikat "vezették ki", most már a képviselőiket is ki fogják.