Matolcsy- és Hoffmann-plakátokkal kampányol az MSZP

Az oktatás- és a gazdaságpolitikában is káosz van az MSZP szóvivője szerint. Török Zsolt azzal kapcsolatban mondta ezt hétfőn az MTI-nek, hogy megkezdődött a szocialista párt Magyarország ma elnevezésű kampánya.


Titkos hangfelvétel került elő a Budaházy-perben

Meghallgatták a Fővárosi Törvényszéken azt a tanút, aki titokban rögzítette Budaházy György egyik vádlott-társának szavait. A tanú állítása szerint akkor ment a rendőrségre a hangfelvétellel, amikor már nem tudta kikerülni, hogy csatlakoznia kelljen a Magyarok Nyilainak egyik akciójához.



BKK: kijavították az eltört sínt

Átmeneti megoldással kijavította a sínszál hibáját a BKV, így délután fel lehetett oldani a korábban elrendelt 15 kilométer per órás sebességkorlátozást a 3-as metró vonalán, a Corvin-negyednél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.


Alstom: csak frissíteni kell a hibás metrók szoftverét

Az Alstom Transport szerint Metropolis metrószerelvényeik bizonyos meghibásodásait szoftverfrissítéssel orvosolni lehet, így az utastájékoztató rendszer leállásai megszűnhetnek. A cég ezt azután közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a Metróért Egyesület beszámolt arról: ismét ki kellett állnia egy ilyen szerelvénynek a forgalomból Budapesten.


"Rossz hallgatni a síró gyerekeket" - napló a doni katasztrófáról

Hullámban támadnak a szovjet bombázók, a raták, az ellenség uralja a légteret: a pilóták egyre pontosabban céloznak, még az orosz polgári lakosságot sem kímélik. Kiderül, hogy a honvédek a telet is a fronton töltik, mert Sztálingrád ostroma elhúzódik. Lóhalálában folyik a védelmi vonal kiépítése. Eddig kiadatlan második világháborús naplóból közöl töredékeket a hvg.hu, melyből sok minden kiderül a Donnál elpusztult 2. hadsereg viszontagságairól, a vereség okairól, előzményeiről.


Nincs már járhatatlan út az országban

Reggel még voltak járhatatlan utak Vas megyében, délutánra azonban ezeket is sikerült megtisztítani. A Magyar Közút továbbra is 77 járművel tisztítja az utakat.


Győr fejlődését szolgálják a "Fidesz-körüli offshore-lovagok"

A Fidesz győri elnöksége szerint politikai ellenfeleik árnyékot akarnak vetni a városban folyó, nagy ívű fejlesztésekre. A testület ezt arra reagálva közölte, hogy az LMP hétfőn bejelentette: közérdekű adatkéréssel fordul az önkormányzathoz az Audi logisztikai parkjának helyet adó ingatlannal kapcsolatban.




Kocsmájában árulta a drogot egy kalocsai család

Egy helyi család három tagját vették őrizetbe Kalocsán, mert megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy az általuk üzemeltetett kocsmában és a lakásukon több alkalommal kábítószernek minősülő anyagokat értékesítettek.


MSZP: a hallgatók sikere a HÖOK-megállapodás

Az MSZP-s Hiller István szerint a kormány meghátrálása és a hallgatók sikere az a részmegállapodás, amelyet hétfőn írt alá Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A szocialista politikus véleménye szerint azonban a jogász- és a közgazdászképzésben, illetve médiaszakon így is csak néhány tucat hallgató tanulhat majd ingyen.





Népszerű szakok: lehetetlen lesz a bejutás az ingyenes képzésekre

Szinte a maximum pontot kell elérnie azoknak, akik a 16 legnépszerűbb szak ingyenes képzésére akarnak bejutni. Az állam a kommunikáció szakosok finanszírozásából akar leginkább kiszállni, soha nem volt ugyanis olyan magas ott a ponthatár, mint amit most megállapított Balog Zoltán miniszter.