Kríziskommunikátort keres a Miniszterelnökség

Több százmillió forintos megbízást kínál a Miniszterelnökség annak a cégnek, amely alkalmas rá, hogy 2014. május végéig ellássa az Miniszterelnökség rendezvényszervezési feladatait, és ért egyebek mellett a kríziskommunikációhoz is.



Sukoró-ügy: tagadta bűnösségét Császy Zsolt

Tagadta bűnösségét Császy Zsolt, a sukorói telekcsere-szerződés ügyében indult büntetőper másodrendű vádlottja hétfőn, a Szolnoki Törvényszéken tett vallomásában, és bejelentette, hogy az ügyészség kérdéseire nem kíván válaszolni.



Három kamion ütközött a 86-oson

Baleset miatt csak fél pályán halad a forgalom a 86-os főúton Csorna belterületén - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfő délután.


Újrakezdődött a volt főrendőr ittas vezetési pere

Megkezdődött hétfőn a Fővárosi Törvényszéken Kiss Ernő ügyének perújítása; az eljárást a nyugalmazott rendőr dandártábornok indítványozta, aki vitatja, hogy ittas vezetés vétségét követte volna el 2007-ben.


Nagyon megugrott a Balaton vízszintje

A csapadékos időjárás hatására elindult a Balaton vízszintjének intenzív emelkedése: az elmúlt három hét alatt összesen tíz centiméterrel nőtt a tó vízszintje - mondta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn.



Eltört a sín a 3-as metróban

Síntörés miatt csak 15 km/h-s sebességgel haladhatnak a metrószerelvények a 3-as vonalon a Corvin-negyednél - közölte a Metróért Egyesület hétfőn a Facebook-oldalán.



DK: egyre nő a munkanélküliség

A munkanélküliség növekedésére hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója hétfőn, jelezve: pártja egyebek mellett a minimálbérre rakodó terhek csökkentésével javítana a helyzeten.



Mozgásjavító bezárása: a szülők szerint már elrendeltetett

Péntekig születik döntés arról, hogy a Mozgásjavító Intézet megtarthatja-e szakközépiskoláját, de a szülők szerint a jelek arra mutatnak, hogy nemet mond majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A mozgássérültek egyesülete szerint a helyette ajánlott szakképző intézmények sokkal kevésbé alkalmasak a mozgáskorlátozottak fogadására.


Márciusra halasztották az MVM-per megkezdését

A Kaposvári Törvényszék bírája hétfőn márciusra halasztotta a Kocsis István volt vezérigazgató és öt társa ellen indított MVM-per megkezdését. A vádlottak védői közül pedig többen alaptörvény-ellenesnek tartották, hogy a büntetőügyet a Kaposvári Törvényszéken tárgyalják, és kezdeményezték annak áthelyezését.



Jön az elitképzés: nagyon sok ponttal lehet csak bejutni a népszerű szakokra

Részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája hétfőn Budapesten. A 16 legnépszerűbb szakra ideiglenes ponthatárokat állapítottak meg: ezek olyan magasak, hogy mindenképpen emelt szintű érettségire, vagy nyelvvizsgára van szükség az elérésükhöz.


Havazás: 260 emberen segítettek a katasztrófavédők a hétvégén

A hétvégén kétszázhatvan embernek segítettek a katasztrófavédők, a kihűléstől és az utakon elakadt járművekből mentették őket - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t hétfőn, hozzátéve, hogy húsz ember szén-monoxid-mérgezést szenvedett.


Fidesz: "egyre több az uzsorás a börtönökben"

A Fidesz helyesli, hogy az uzsorások ellen hozott törvények mára hatásos eszközzé váltak az igazságszolgáltatás kezében, így "egyre több az uzsorás a börtönökben" - kommentálta a kormánypárt kommunikációs igazgatója, hogy a Debreceni Ítélőtábla hétfőn jogerősen börtönbüntetést szabott ki egy uzsorázásból élő házaspárra.


Tárgyalna Bajnaiékkal az LMP platformja

Az LMP Párbeszéd Magyarországért elnevezésű platformja azt javasolja, hogy a párt haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel egy alkotmányos és közpolitikai minimumról, és ennek talaján általános választási együttműködés kötéséről - derül ki egy az MTI birtokába került dokumentumból. A határozati javaslat - amelyet az MTI információi szerint a platform képviselői a párt hétvégi kongresszusán terveznek benyújtani - egyértelműen kizárná az együttműködést a Jobbikkal és a Fidesz-KDNP-vel.